2014-06-30 10:37:04• hírek • MTI

Autonómia: közvitára kerül az RMDSZ törvénytervezete

Fotó: Banga Előd-Ernő
Fotó: Banga Előd-Ernő

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Magyar Polgári Párt (MPP) elnökeinek jövő hétre tervezett egyeztetése után közvitára bocsátják a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó RMDSZ-es törvénytervezetet - mondta vasárnap az MTI-nek Kelemen Hunor.

Az RMDSZ elnöke Magyarfenesen egy szoborpark megnyitóján vett részt vasárnap, ekkor válaszolt az újságírók aktuálpolitikai kérdéseire is.

"Miután megkapjuk a Magyar Polgári Párt javaslatait, mi is elemezzük ezeket, de azután rögtön fel fog kerülni az RMDSZ honlapjára a tervezet" - jelezte Kelemen Hunor. A miniszterelnök-helyettesi tisztséget is betöltő politikus hozzátette, a törvénytervezet mellett az RMDSZ alkotmánymódosító javaslatait is nyilvánosságra hozzák.

"Egyértelmű, hogy a mostani alkotmányos keretek közé nem fér be az autonómiatervezetnek az a változata, amely számunkra elfogadható lenne" - magyarázta az RMDSZ elnöke. Hozzátette, az alkotmánymódosító elképzelések nem fognak nagy mértékben különbözni azoktól az elvektől, amelyeket a szövetség már korábban is ismertetett. Ez tartalmazni fogja az RMDSZ regionális elképzeléseit, és a dél-tirolihoz hasonló régión belüli autonóm alrégió kialakításával kapcsolatos elképzeléseit.

Az MTI kérdésére, hogy tartható-e még a szövetségnek az az ígérete, hogy a jelenlegi parlamenti ülésszakban benyújtják a törvényt, Kelemen Hunor kijelentette, nincs jelentősége annak, hogy mikor nyújtják be. Hozzátette, a parlament titkársága az ülésszakok közötti nyári szünetben is dolgozik. Akár ebben az időszakban is iktattatni lehet a törvénytervezetet.

Az RMDSZ 2013 májusában tartott csíkszeredai kongresszusán döntött arról, hogy törvénytervezetet nyújt be Székelyföld területi autonómiájáról. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök előbb 2013 végére, majd 2014 január végére ígérte a tervezet közvitára bocsátását, hogy egyhónapos nyilvános vita után a tervezetet még a nyári szünet előtt benyújthassák a parlamentben.

A törvénytervezet alakulását az is befolyásolta, hogy az RMDSZ márciusban belépett a bukaresti kormányba, Erdélyben pedig politikai együttműködési megállapodást kötött a Magyar Polgári Párttal, mely beleszólási jogot kért és kapott a törvénytervezet megszövegezésébe.

A román nyelvű média a székelyföldi területi autonómia követelését rendszerint olyan "csaliként" mutatja be, amelyet a magyar pártok csupán a választási kampányokban vesznek elő, hogy megszerezzék vele a magyarság szavazatait. A parlamentben az RMDSZ belső ellenzékéhez tartozó képviselők nyújtottak be két alkalommal autonómiatervezetet. Ezeket az RMDSZ vezetése nem támogatta, a parlament pedig vita nélkül elutasította.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: