2011-06-15 19:06:28• hírek • Kocsis Zoltán

Sima volt, mint az országút: feljutott az Olimpia

A vártnál könnyebben vette az utolsó akadályt a Szatmárnémeti Olimpia labdarúgó csapata, amely 6-0 arányban szabályosan kiütötte az Ördögkút együttesét a megyék közötti osztályozón. Ez azt jelenti, hogy három év után visszajutott a harmadik osztályba.

Az 1921-ben alapított Olimpia az ország egyik legöregebb, még működő klubjaként a 2007-2008-as szezon közepén anyagi okok miatt lépett vissza a harmadik osztálytól, az azóta eltelt időben pedig a negyedik vonalban sínylődött. A Megyei Tanács támogatásával az ősszel végre stabilizálódott az anyagi helyzet, a gárda pedig veretlenül teljesítette a megyei bajnokságot, a döntőben 4-0 arányban lemosva az Óvárit. Így a harmadik osztálytól már csak Szilágy megye legjobbjai, az Ördögkúti Mesesul választotta el. Csík Tibor vezetőedző az osztályozó előtt biztos volt a sikerben és remélte, csapata egy óra elteltével uralni fogja a mérkőzést. Nos, tévedett!

Az Olimpia ugyanis gyakorlatilag már az első perctől uralta a mérkőzést a nagyváradi Bodola Gyuláról elnevezett stadionban. Homorozan már az ötödik percben megszerezhette volna a vezetést, ám erre a 16. percig még várni kellett: ekkor Micas lőtte a léc alá a labdát. Három perccel később már kettő volt az Olimpia előnye, a Gavrilescu buktatásáért megítélt büntetőt Micas értékesítette. Újabb tizenegy perccel később Mos is betalált, és ezzel az Olimpia tulajdonképpen el is döntötte a mérkőzést. A szatmáriak fölényére jellemző, hogy az Ördögkút első helyzetét a 41. percben alakította ki Filip révén.

A szünet után a szilágyságiak veszélyeztettek először, ám az Olimpia ismét magához ragadta a kezdeményezést. A szünetben beállt Feier az 54. percben szerezte a negyediket, majd Marinas két helyzete után Gavrilescu az ötödiket, majd négy minutummal a vége előtt Muresan egy 25 méteres bombagóllal beállította a 6-0-ás végeredményt.

„Azt kell, hogy mondjam, könnyű meccs volt, ám mi tettük azzá, mivel gyakorlatilag már az első félidőben eldöntöttük a mérkőzést. Ugyanakkor senki sem gondolta volna, hogy könnyebb lesz, mint Óvári ellen volt", mondta a szatmar.ro-nak a lefújást követő percekben Kovács Máté, az Olimpia ideiglenes elnöke. Aki azt is elmondta, hogy Szatmárnémetiből hat busz kísérte el a csapatot, a szurkolók 85%-át pedig a szatmáriak tették ki.

A jövővel kapcsolatban Kovács kijelentette: cél, hogy a C osztályban is minél jobban szerepeljen a csapat, ehhez pedig négy-öt igazolásra mindenképpen szükség lesz. „Eddig is igyekeztünk a szatmáriakra építkezni és a jövőben is elsősorban szatmáriakat szeretnénk igazolni. A megyei bajnokságban is van egy-két olyan futballista, aki a segítségünkre lehet jövőre", engedett némi betekintést a jövőbeli tervekbe Kovács Máté.

Harmadik osztályba való feljutásért játszott osztályozó:
Nagyvárad, Bodola Gyula stadion:
Olimpia - Ördögkút 6-0

gólok: Micas (16., 19. 11-es), Feier (54.), Gavrilescu (63.), Muresan (86.)
Olimpia: 89. Marius Suta - 6. Walter Neil, 20. Calin Vadan (Ciprian Buzgau 58.), 21.Flaviu Mos, 2. Florin Muresan (cpt), 17. Lucian Homorozan (Daniel Feier 45.), 7. Vasile Marinas, 8. Dan Gavrilescu (Stelian Campan 64.), 10. Manuel Muresan, 22. Adrian Micas (Fady Shannat 77.) 16. Mihai Pop.
Cserék: 1. Vlad Olaru, 3. Andrei Glodean, 11. Fady Shannat, 18. Ciprian Buzgau, 15. Alin Lung, 14. Stelian Campan si 9. Daniel Feier.
Vezetőedző: Tiberiu Csik

Ördögkúti Mesesul 23. Flaviu Dragos - 13. Mihai Bolboaca, 17. Ionut Jeler, 4. Aurelian Ghile, 5. Ioan Meleg, 6. Bekő Gábor, 7. Bogdan Filip, 8. Mihai Gaidos (cpt), 9. Daniel Sabau, 10. Tóth Károly, 12. Florin Sestras.
Edző:
16. Ionut Hendea - 11. Dumitru Cristali, 3. Nicolae Sandor, 15. Ionut Iacob si 14. Vlad Berbecar.
Edző
: Nicolae Sandor

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: