2015-08-07 11:53:41• hírek • Szatmár.ro

Valóban nagy élmény volt a dévai élménytábor

Élménytáborban vettek részt a Bölcs Diákok versenyen jól szereplő szatmári nebulók. A Református Gimnázium II. C osztályos tanulójának, Tordai Annának a beszámolóját olvashatják.

A Communitas Alapítvány, a magyaroktatás.ro és a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem által ötödik alkalommal szervezett Bölcs Diákok országos szintű csapatversenyre több száz diák jelentkezett. A négy forduló alapján döntőbe jutó húsz csapat közül a legjobban teljesítő tíz egyhetes élménytáborban vehetett részt Déván. július 27-e és augusztus 1-je között. Nagy öröm számunkra, hogy a Református Gimnázium IX. osztályos tanulóiból alkotott csapat is elnyerte ezt a jogot. A csapat összetétele picit módosult: az eredetileg négytagú csapatból csak ketten, György Dóra és jómagam, Tordai Anna vettünk részt a táborban, illetve meghívtuk Csata Pétert is a X. C osztályból. A csapatot irányítónk, Keresztes-Szőke Erzsébet tanárnő kísérte el.

Egy egész hét telt el vidámsággal, játékos tanulással és felhőtlen kikapcsolódással a Bölcs Diákok táborában. Az első tematikus napon két kommunikációs szakember segítségével szórakoztató és önmegismerő játékokon vettünk részt. A szórakozás mellett sokat tanultunk egymásról és önmagunkról is. Szerdán, a  történész napon meglátogattuk Déva várát, a ballada szerint Kőmíves Kelemenné végzetes halálának helyszínét, majd Vajdahunyad várában és a Piski Arborétumban, a lenyűgöző angol kertben barangoltunk. A kirándulások során érdekes, kreatív feladatokat kaptunk, amiket élvezettel oldottunk meg.  Csütörtökön a kémia volt a főszereplő. Különleges és látványos kísérletek bizonyították, hogy a kémia nem csupán egy iskolai tantárgy, hanem annál sokkal több.

Az egyetemi oktatók által vagy segítségével bemutatott kísérletek azoknak is felkeltették az érdeklődését, akik egyébként nem voltak jó barátságban a kémiával. Az éjszakai kísérleteket nemcsak a diákok, de a szervezők és tanárok is izgatottan várták, jogosan, hiszen a kezdés után pár perccel már igazi vulkánkitörés mását követhettük figyelemmel. Pénteken  a Retyezát-hegység szépségeit csodálhattuk meg. Soha nem látott növényekre bukkantunk, olyan védett fajokra, amelyeket csak 2000 méter fölött lehetett látni. A túra fárasztó és határt feszegető útnak bizonyult, ám a mesebeli táj feledtette a fáradtságot. Péter  volt a legkitartóbb, ő a Peleaga-csúcsra is feljutott.

A Bölcs Diákok vetélkedőn eredményes diákok élménytáborának résztvevői

Esténként szórakoztató programok vártak bennünket. Ilyen volt például a ,,Híres páros" és a karaoke is, de a csapatoknak mesévé, szappanoperává, vagy éppen pantomimjátékká kellett alakítaniuk a Kőmíves Kelemenné balladát is. Minden versenyt külön díjaztak, így minden csapat oklevéllel tért haza.

A Bölcs Diákok táborban szerzett élmények és barátok megerősítettek abban, hogy érdemes egy egész tanévben kitartóan dolgozni, hisz a jutalom nem kevés. Szerencsére jövőre is lesz tábor, hiszen a szervezők már a jövő évi verseny feladatain gondolkodtak, a következő tábor lehetséges helyszíneit mérlegelték.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: