2019-01-31 09:27:26• hírek • Bede Emőke

Valóban fittyet hánynak a menetrendre a személyszállítási cégek?

Akinek épp nincs lehetősége autóval utazni egyik településről a másikra, annak nincs más választása, mint igénybe venni a menetrendszerinti, helyközi személyszállítási cégek nyújtotta szolgáltatásokat. Azokat a szolgáltatásokat, melyek – valljuk be őszintén – sokszor hagynak kivetnivalót maguk után.

Épp ezt tette szóvá a Szatmár Megyei Tanács szerdai ülésén a Nemzeti Liberális Párt színeiben tevékenykedő tanácsos, Adrian Cozma is. Mint elmondta, több üzenetet is kapott a személyszállítási cégek által átvert utasoktól, akik a kimaradó vagy a késő járatok miatt nem tudnak időben megjelenni munkahelyükön. Felszólalása során egy lajosmajori lakos üzenetét is felolvasta, akit munkáltatója kirúgással fenyeget folyamatos késései miatt. A PNL-s tanácsos azt ígérte, hogy ha nem oldódik meg a helyzet következő tanácsülésig, akkor ő maga fogja kérelmezni, hogy vonják meg a cégtől a szóban forgó útvonalra érvényes engedélyeztetést.
 

Adrian Cozma felvetésére Pataki Csaba tanácselnök rövid és velős választ fogalmazott. Mint elmondta, hozzájuk is elérnek a lakosság felől érkező panaszok, azonban a törvények sajnos igencsak lelimitálják a tanács lehetőségeit, már ami a megoldást illeti. Először is „tetten kell érni” az indulási és érkezési időpontokat tiszteletben nem tartó cégeket, viszont az ellenőrzéseket nagyban megnehezíti az, hogy ezeket csak a Román Közúti Hatósággal és a rendőrséggel közösen lehet megszervezni. Mi több, csak a közúti hatóságnak áll jogában visszavonni az adott cég engedélyét, habár azt maga a megyei tanács szavazta meg.
 

Ugyanakkor Pataki egy követendő példát is állított a tanácsosok elé. Mint elmondta, Bihar megyében már egy éve GPS-szel látják el az engedéllyel rendelkező cégek buszait, így a lakosság egy alkalmazás segítségével folyamatosan nyomon tudja követni, hol is járnak épp a személyszállító járművek. A tanácselnök szerint semmi szégyellnivaló nem lenne abban, ha megyénk követné a szomszédok példáját, és kiépítene egy hasonló elven működő, a buszokat nyomon követő rendszert. 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: