2009-11-23 11:27:05• hírek • MTI

Hogyan tanuljunk alvás közben?

Aki könnyen elfelejti a részleteket, talán jobb, ha beiktat a napjába egy kis szunyókálást, ám eközben fontos, hogy halk zajokat halljon: az akusztikus jelek ugyanis segítenek az agynak alvás közben rögzíteni a tanultakat - fedezték fel amerikai kutatók.

John Rudoy, az evanstoni Északnyugati Egyetem idegkutatója és kollégái arról számoltak be a Der Spiegel című német lap internetes kiadása szerint a Science című tudományos folyóiratban, hogy az eddigi elképzelésekkel ellentétben a mélyalvás sokkal fontosabb szerepet tölt be az emlékek tárolásában, mint az álomszakasz.

A kutatók tizenkét fiatalnak ötven különböző képet mutattak képernyőn. Az egyes képek mindig ugyanazon a helyen villantak fel, hozzáillő hangkísérettel. Ha például a résztvevő macskát látott, nyávogást hallott közben, ha dinamitot ábrázolt a kép, akkor robbanás volt az aláfestés. Az önkénteseknek meg kellett jegyezniük, hogy a képernyő mely részén jelentek meg az egyes képek.

Ezután mindegyikőjük szunyókálhatott egy kicsit egy sötét szobában. Amint valamelyik fiatal elaludt, és elérte a mélyalvás szakaszát, a kutatók halkan lejátszották neki 25 ábra hangját, anélkül, hogy ettől felébredt volna vagy tudatosan észlelte volna a hangokat. Ébredés után meg kellett mutatnia, hogy mit sikerült megjegyeznie.

Az alvást követően a kísérletben részt vevők jobban el tudták helyezni azokat a képeket, amelyeknek a hangját alvás közben hallották. Ezenkívül jobban teljesítettek, mint az alvásban nem részesülő kontrollcsoport.

A tanulmány azt sugallja, hogy a mélyalvás közben nem kapcsoljuk ki egyszerűen az elménket - mutatott rá Rudoy.
Régóta ismeretes, hogy az alvás segíthet rögzíteni a tanultakat, mindeddig azonban úgy hitték, hogy ezért az álomszakasz felelős. A hangingerek segítségével azonban sikerült a fiatalok emlékezetét egy bizonyos irányba terelni, és ily módon bizonyos emlékeket megerősíteni.


A munka vagy tanulás mellé érdemes beiktatni egy kis szunyókálást is
A munka vagy tanulás mellé érdemes beiktatni egy kis szunyókálást is


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: