2013-04-16 15:58:58• hírek • Kocsis Zoltán

Válaszd a magyar iskolát gyerekeidnek!

Első lépésben április 20-ig lehet beíratni az előkészítő és az első osztályokba a gyerekeket. Szász Piroska főtanfelügyelő-helyettes elmondása szerint az eddig beiratkozottak több, mint 35%-a magyar tannyelvű iskolában kezdi majd meg a tanulást. Ez jóval magasabb arány, mint az előző években és közel megegyezik Szatmár megye etnikai arányaival.

„Szükségünk van az állam nyelvére és szükségünk van világnyelvekre is! Ám a lélek nyelve, a gondolkodás, a bánat és az öröm nyelve mégis csak az anyanyelv! Ezért is bátorítom a szülőket, nem aggódjanak, írassák bátran anyanyelvi osztályba gyerekeiket", fogalmazott Szász.

A szakember szerint megfelelően képzett pedagógusok és jól kiépített iskolarendszer várja azokat, akik anyanyelven szeretnének tanulni. Pozitívumnak nevezte azt is, hogy csak Szatmárnémetiben három intézmény is lehetővé teszi az anyanyelvi oktatást az óvodától az érettségiig.

Azoknak, akiknek a létszám hiánya nem adatik meg, hogy magyar illetve anyanyelvi tannyelvű osztályban tanulhassanak, a törvény lehetővé teszi, hogy a szülők kérésére a gyerekek opcionálisan tanulhassák a magyar nyelvet és irodalmat valamint a kisebbségek történelmét. Ebben az esetben nincs alsó létszámhatár és semmilyen anyagi vonzattal nem jár a szülők számára. Hasonló kezdeményezés Nagytarnán és Apán látott már világot.

Nagyon fontos a kisebbségi oktatásban részt vevők számára, hogy az oktatási minisztérium végre minden szint számára kidolgozta a román nyelv oktatásának kerettantervét. Erről Király András oktatási államtitkár számolt be a hétvégén a Szovátán megtartott Romániai Magyar Pedagógus Szövetség küldöttgyűlésén. Ez azt jelenti, hogy a kisebbségi oktatásban tanuló gyerekek más tanterv szerint tanulják majd a román nyelvet és az irodalmat, mint a román anyanyelvűek.

Az első és második évesek számára pedig már el is készültek a tankönyvek, az új tanterv pedig a következő tanévtől lép életbe, mondta Szász Piroska.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
# koronavírus # baleset # helyhatósági2020 # hétvégiinterjú # körgyűrű
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: