2011-06-02 15:10:22• hírek • Póti Orsolya

Válaszd a Kölcseyt!

Június 2-án délután nyílt napot szerveztek a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban. A nyílt napon bárki betekintést nyerhetett az iskola életébe.

Az esemény délután 14 órakor kezdődött, ekkor már nagy sürgés-forgás volt az iskolában, ugyanis a kölcseysek nagy izgalommal várták az érdeklődőket és a leendő diáktársakat. A látogatókat több program, bemutató is várta; színes plakátok és kiállítások foglalták össze egy-egy különösebb rendezvény történetét.

A nyílt napot Pataki Enikő, a főgimnázium igazgatója nyitotta meg, aki bemutatta a választható szakokat és szaktantermeket, illetve kifejtette milyen kompetenciavizsgákat lehet megszerezni a négy év során, mik a diákélet szerves részei, illetve milyen testvériskolai kapcsolatokkal rendelkeznek. Az igazgatónő beszámolt az ösztöndíj-lehetőségekről: a résztvevők láthatták számos díjban részesülhetnek az itt tanulók.

„A Kölcsey Ferenc Főgimnázium Erdély egyik legnevesebb, legszínvonalasabb tanintézménye, múltjai és hagyományai ezer szállal kötik a helyi közösséghez. Az itt töltött éveket színes diákélet teszi feledhetetlenné. Iskolánk erőt, hitet és tartást nyújtó Alma mater." - magyarázta Pataki Enikő.

Az érdeklődők meghallgathatták a katedrák bemutatóit, és a megtekinthették a kiállításokat, melyek a tanórák és az azokon kívüli iskolai életet igyekeztek bemutatni. A szervezők igyekeztek bemutatni főgimnázium életének minden területét és egy kisfilm által betekintést engedtek az intézmény hangulatába.






Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: