2016-11-19 09:48:58• hírek • refszatmar.eu

Húszéves a szigetlankai gyülekezet

Húszéves a szigetlankai templom és gyülekezet. Ebből az alkalomból hálaadó istentiszteletet fognak tartani a Szatmár-szigetlankai református templomban, november 20-án, vasárnap 10 órától.

A vasárnapi istentiszteleten szentelik fel és szólaltatják meg a templom orgonáját. Az úrvacsoraosztással egybekötött ünnepi alkalmon Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke hirdet Igét, köszönt Király Lajos, a Szatmári Református Egyházmegye esperese.

Meghívták Ábrám Sámuel templomépítő és egyházközség-alapító lelkipásztort, Kerekes Józsefet, az egyházközség első lelkipásztorát, Sipos Miklóst, a Szatmár-Németi Református Egyházközség lelkipásztorát, valamint Rácz Ervin egykori beszolgáló lelkészt. 1996-ban szentelték fel a templomot, 1997-től tartanak benne rendszeresen istentiszteleteket.

Nagy Róbert, az egyházközség lelkipásztora elmondta, hogy van miért hálát adjon az egyházközség, ugyanis az utóbbi két év során gyülekezeti ház épült, nemrég befejeződött a templom belső javítása, és ami különösen méltó ajándék a huszadik születésnapra, az az, hogy működésbe helyezik a szilágysámsoni egyházközségtől megvásárolt orgonát, amit Bors László orgonaépítő restaurált.

A szigetlankai templomban eddig nem volt sípos orgona, csak villanyorgonák, holott köztudott, hogy a református templomok ékessége a sípos orgona. Kiváló kántora van az egyházközségnek Varga Edina személyében, aki minden bizonnyal mindenki örömére fogja megszólaltatni a templom orgonáját. Ebből az alkalomból az egyházközség kórusa is énekel majd.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: