2015-09-10 13:33:59• hírek • Szatmar.ro

Vakációs bibliahét volt Nagykolcson

Az elmúlt héten került sor a vakációs bibliahét megszervezésére Nagykolcson. A 2015-ös esztendő bibliaheti témája „Életterem - hol Istennel élet terem", melyen keresztül kicsik és nagyok egyaránt megtanulhatták azt, hogy "mögöttem a család, mellettem a testvér, körülöttem a barátok, ellenem a világ, míg fölöttem Isten áll".

A gyermekek, a hét programjában szereplő egy ószövetségi és négy újszövetségi történeten át láthatták milyen fontos Isten jelenléte az életterünkben.

Az öt napra előírt foglalkozássorozat a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Nyári Gyermekmissziós Programja által kidolgozott kézikönyv szerint haladt: a napi bevezető történet után a gyermekek imádkoztak, énekeket tanultak és a témához kapcsolódó történetek alapján valamilyen feladattal kellett megbirkózniuk. Természetesen nem maradt el a játék, a kézműves-foglalkozás, ahogyan a napi finom meglepetés sem.

Vasárnap, a hálaadó istentisztelet keretén belül a gyermekek bizonyságot tettek arról, hogy mi mindent tanultak meg az elmúlt héten: kérdésekre feleltek, elmondták a tanult aranymondásokat és énekeltek.

A rövid műsor után Apjok Artur, helyi lelkipásztor megköszönte a szülők támogatását, valamint a tavaly és az idén konfirmált ifjak segítségét. Az istentisztelet után rövid szeretetvendégségre került sor.

A Vakációs Bibliahét jó alkalomnak bizonyult arra, hogy a gyermekek játékos formában találkozzanak az evangéliummal. A történetek követendő jellemvonásokat állítottak a gyermekek elé.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: