2015-06-06 16:57:33• hírek • Szatmár.ro

Vajnay Dorottya a tavaszkirálynő, Szakács Orha Apor a májuskirály

Szombat délelőtt a vetélkedésé volt a főszerep: hat iskola három-három párja versenyzett különböző, főként ügyességi feladatok megoldásában. A verseny végeztével két 10-es Általános Iskolás csapat léphetett a képzeletbeli dobogó legfelső és második fokára, a harmadik a Kölcsey egyik párosa lett.

Lobogott a tűz, rotyogtak a finomabbnál finomabb bográcsos ételek, közben pedig gyerekzsivalytól volt hangos a Kossuth-kert szombat délelőtt. Kicsit nagyobb, V-VIII. osztályos iskolások szurkoltak egymásnak nagy zajjal, hiszen a Családi Hétvége keretében immár hatodszor tartottak májuskirály és tavaszkirálynő választást.

A vetélkesésben hat csapat három-három párja vett részt: a Szilágycsehi Gyulaffy Laszló Iskola, a Balcescu-Petőfi Általános Iskola, a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum, a 10-es Számú Általános Iskola, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium és a felvidéki Búcsi Katona Mihály Alapiskola tanulói vetélkedtek. Bizonyos feladatokba a szülők, tanárok is besegítettek, főleg a kötélhúzásban és a bográcsos étel elkészítésében volt nagy szükség a segítségükre. De volt a próbák között egykezes rúdtartás, zsákbafutás és szerelemvallás is.

A bográcsos ételek közül a legjobbnak a Hám János Római Katolikus Iskolaközpont csülkös gulyását találta a zsűri. A májuskirály és tavaszkirálynő választáshoz kapcsolódó vetélkedőn végül a 10-es Általános Iskolás Vajnay Dorottya és Szakács Orha Apor győzedelmeskedett. Az első lovag és az első udvarhölgy szintén a 10-es iskolába járó Lovas Dalma és Nagy Kristóf Csongor lett, míg a harmadik helyen a kölcseys Matécsa Vivien-Gyöngyösi Márk kettős végzett.

A szombati délelőtt folyamán emellett még számos program zajlott. A kossuth-kerti dombon például különböző edzésformák bemutatói zajlottak, 12 órakor pedig a Muhi Sándor fotóiből nyílt kiállítás. Később volt karate-bemutató is.

A Családi Hétvége további programja:

Szombat, június 6.

17.00 - „Családba nem üt a ménykő". Az Ady Endre Társaság vidám-zenés műsora. Fellépnek a szatmári színészek és a színház zenekara
18.00 - Isten tenyerén - rock oratórium, a Felvidéki Rockszínház koncertje
19.00 - Operett varázs - a Debreceni Csokonai Nemzeti Színház és a Győri Nemzeti Színház művészeinek közreműködésével
20.30 - Dobrády Ákos koncert (HU)
22.00 - Utcabál - De la Funk koncert

Zöld Házzal szemben

21.00 - 24.00 Élő közvetítés a Bajnokok Ligája döntőjéről óriáskivetítőn

Állandó programok:

Kézműves vásár és mesterségbemutató, Könyvutca, Borsziget, Gyermekprogramok, Bábszínház, Kutyakiképző egyesület programjai, Gyermekutca, Sakk verseny, Aikido bemutató


Június 7, vasárnap

10.15 - Felvonulás a Szatmárnémeti Északi Színház Ács Alajos Stúdiója elől a Kossuth Kertig a Kaplonyi Fúvószenekar és a 10-es számú Általános Iskola Mazsorett Csoportja kíséretében

10.45 - 18.00 XXVI. Gyermeknap rendezvényei. A Zöld Ház környékén, állandó jelleggel a miskolci Borókás Társulat Játszókertje: ahol magyar, és más (köztük ókori) népek ügyességi játékait lehet kipróbálni, játszani korosztálytól függetlenül.

10.45 - 15.00 A Kossuth kerti színpadon: a kolozsvári Keljfeljancsi Bábszínház „Vitéz László és az elátkozott malom" című előadása, Dobrossy Zoltán, Grand Prix díjjal kitüntetett bűvész előadása, néptánc előadás, népi gyermekjáték tanítás, színjátszó előadások

15.00 - 15.30 Országos versenyeken helyezést elért magyar elemi osztályosok díjazása. Szervező és támogató a Szatmárnémeti RMDSZ női tagozata

16.00 - Az Alpha K9 Kutyakiképző Egyesület Engedelmességi és Agility bemutatója
17.30 - Bachara Feeling - Salsa táncbemutató
18.00 - Soltész Rezső koncert
19.15 - Az RMDSZ tombola győzteseinek kisorsolása
20.00 - Deák Bill Blues Band koncert (HU)
21.45 - Bertici Fivérek és barátai koncert

Az Aranykapu Kulturális Egyesület szervezésében:

11.00-17.00: "Nyitva van az Aranykapu... - Hagyományos kézműves mesterségek oktatása gyerekeknek"- helyszín: Aranykapu Sziget
12.00-18.00: Aranykapu Népi Játszókert: Eleink játékai mai köntösben- helyszín: Aranykapu Sziget
12.00-18.00 Ifjak kézműves vásárfiái és csere-bere vására - helyszín: Aranykapu Sziget

Szervezők:

Szatmárnémeti RMDSZ, Ady Endre Társaság, MADISZ, MIK, Aranykapu Kulturális Egyesület, Borókagyökér Egyesület

A rendezvény támogatói: Szatmárnemeti Város Tanácsa, Szatmár Megye Tanácsa, Szatmári RMDSZ, Communitas Alapítvány, Bethlen Gábor Alap, Erlux, Neptun Company, Barta Ati, Polip

Médiatámogatók: Szatmár.ro, City Rádió, Szatmári Friss Újság

Az RMDSZ tombola támogatói: Hanna konyhatehnika, Sógor Csaba Európai Parlamenti képviselő, Challenge Travel, Nord Star, Baby Trend, Nozsolt, Zitex, Norberto, Mark Manufaktur, DR.Sóos András fogorvos, Al Capone Motel és Étterem, No Pardon Pub, Primagym, Harag György Társulat, Aqua Star aquapark, Infocenter, Retro Babám könyvesbolt, Szatmári Friss Újság, Ghiuran Scheisz Mária egyéni vállalkozó.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: