2010-01-29 15:31:01• hírek • Garzó Ferenc/MTI

Vagyonnyilatkozatával bukott le Geoana

A román legfelső bíróság mellett működő ügyészség indítson büntetőjogi vizsgálatot Mircea Geoana, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke ellen, mert vagyonnyilatkozata hamisnak bizonyult - ezt kérte pénteken az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI).

A magas rangú tisztségviselők összeférhetetlenségi ügyeit és vagyonát figyelő állami szerv annak alapján indított hivatalból vizsgálatot Geoana ellen, hogy a sajtóban már korábban megjelent írások is felhívták a figyelmet: a szociáldemokrata pártvezér nem a valóságnak megfelelően töltötte ki a honatyák számára kötelező érvényű vagyonnyilatkozatot. Miután az ANI saját hatáskörén belül megalapozottnak tartotta ezt a vádat, most az igazságügyi szervekhez fordul, hogy büntetőjogi téren is végezzék el az ellenőrzést.

Ami az ANI-vizsgálat végkövetkeztetéseit illeti, Geoana állítólag kihagyott fontos információkat, illetve téves adatokat közölt a 2006-ban és 2008-ban kitöltött vagyonnyilatkozatának abban a fejezetben, amely a saját tulajdonában lévő, illetve a családtagjaival közösen birtokolt javakra vonatkozott. Az ügynökség szerint a politikus - aki a szenátus elnöke is egyben - hamisan nyilatkozott egy bukaresti lakónegyedben vásárolt lakrésszel kapcsolatosan. Ezen kívül valótlanságokat írt be a felesége, Mihaela által vásárolt tízezer négyzetméteres telket illetően. Ennek tükrében az ANI a feleségre is kiterjesztette a vizsgálatot.  

Mircea Geoana a tavaly év végén rendezett államfőválasztások második fordulójában rendkívül kemény ellenfele volt Traian Basescunak, a Demokrata Liberális Párt (PD-L) jelöltjének. A második forduló előtt néhány nappal a felmérések még a szociáldemokrata jelölt diadalát vetítették előre, a végén mégis Traian Basescu lett a befutó, aki ezáltal második ötéves mandátumát kezdhette meg a Cotroceni-palotában.

A választási vereség megingatta Geoana pártvezetői székét, a hamarosan sorra kerülő tisztújító pártkongresszuson markáns ellenfelekkel kell megmérkőznie. Tekintélyét bizonyos fokig megrendítette a közvéleményben is az a nemrég általa és felesége által tett nyilatkozat, amely szerint azért vesztette el a választásokat, mert a szavazás előtt három nappal közvetített televíziós vita idején Basescu megbízásából állítólag "paranormális erők negatív energiával bombázták" őt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: