2018-12-11 11:23:00• hírek • Bede Emőke

Vadonatúj mentőautókkal gazdagodik az északnyugati régió

Fotó: dsu.mai.gov.ro
Fotó: dsu.mai.gov.ro

December 11-én 300 olyan B-típusú mentőautó kiosztását kezdték meg, melyet a Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (DSU) a Regionális Operatív Program 2014-2020 segítségével szerzett be, viszont ez nem a teljes flotta. Év végéig az ország hét régiójában szétosztott mentők száma eléri majd a 420-at is –közölte a DSU.

A Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség annak érdekében pályázta meg ezeket a mentőautókat, hogy a vészhelyzetekben minél hatékonyabban és gyorsabban segíthessenek a bajbajutottakon. Románia középső régiója, melyet Fehér, Brassó, Hargita, Maros és Szeben megye alkot, már kedden megkapta a nekik szánt 43 autót, a többieknek pedig a következő napokban fogják eljuttatnia a számukra kiosztott járműveket.
 

Az északnyugati régió – melybe Szatmár megye is tartozik – december 13-án kapja majd meg az odaítélt 41 mentőautót. Az első 300 mentő kiosztása megtörténik még ezen a héten, az utolsó flotta kiszállítására december 17-én kerül sor. Ez azonban közel sem a teljes mennyiség, ugyanis az elkövetkező időszakban 242 betegszállító autóval, 144 SMURD-rohamkocsival és 122 C-típusú mentőautóval gazdagodik a hét régió, ezeket is a katasztrófavédelmi felügyelőségek és a mentőszolgálatok kapják majd meg -számolt be róla a DSU.



Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: