2009-03-11 09:30:00• hírek • Hofer László, MTI

Vádemelés Madoff ellen

Vádat emeltek kedden Bernie Madoff, minden idők legnagyobb Wall Street-i szélhámosa ellen, aki ügyvédei szerint még a héten bűnösnek fogja vallani magát.

Élete hátralevő részét börtönben töltheti az az 50 milliárd dolláros pénzügyi csalássorozatot végrehajtó egykori befektetési üzletember, aki ellen 11 vádpontban, egyebek között kötvénycsalás, postai csalás, három rendbeli pénzmosás és hamis tanúzás miatt emeltek vádat. Ha bűnösnek találják, 150 évig terjedő szabadságvesztést szabhatnak ki rá.

A 70 éves Madoff, a New York-i Nasdaq elektronikus tőzsde egykori igazgatója tavaly decemberben maga vallotta be, hogy évek óta folytatott befektetési üzlete valójában "egy nagy csalás".

Az üzletember éveken keresztül az orruknál fog vezette a befektetőket. Kiemelkedően magas, évi 10-12 százalékos hozamot ígérve vonzott magához bankokat, befektetési alapokat és magánszemélyeket egyaránt, és mindig az új befektetésekből fizette ki az előző befektetői kört. Meghamisította cége papírjait, hogy elrejtse ügyfelei elől a veszteségeket; saját bevallása szerint 50 milliárd dolláros kárt okozott.

A letartóztatott, majd tízmillió dollár óvadék fejében szabadon engedett, jelenleg szigorú házi őrizetben levő, manhattani luxuslakásában lakó Madoff várhatóan csütörtökön ismeri el bűnösségét, valószínűleg mind a 11 vádpontban. A bíró azt mondta, néhány hónapon belül kiszabhatja a büntetést; Madoffot a vád kérésére már addig is börtönbe zárhatják.
Az ügyészek kedden újabb részlettel szolgáltak a Madoff-botrányban: a csalássorozat legalább az 1980-as évek óta tartott. A vádirat szerint Madoff 170 milliárd dollárt sikkasztott el, ezt a vádlott ügyvédei azonban túlzónak tartják. Az ügyben korábban nem történt vádemelés.

Madoff kedden többnyire csak igennel és nemmel felelt a bíró eljárásügyi kérdéseire. Ügyvédje arra az újságírói kérdésre, hogy a volt üzletember mikor fog magyarázattal szolgálni tetteire, úgy felelt: Madoff a megfelelő időben, a bíró kérdéseire válaszolva fog beszélni.

A pórul járt befektetők között a nemzetközi pénzügyi világ neves szereplői mellett olyan magánbefektetők is akadnak, mint például Frank Lautenberg szenátor vagy a Philadelphia Eagles amerikaifutball-csapat tulajdonosa. A károsultak között van Steven Spielberg Oscar-díjas filmrendező egy jótékonysági alapja, és becsapták a Nobel-békedíjas Elie Wieselt és alapítványát is.

A Nasdaq székhhelye a TImes Square-en

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: