2011-05-04 16:56:16• hírek • MTI

Vádat emeltek Iacob-Ridzi ellen

Vádat emelt a román korrupcióellenes ügynökség Monica Iacob Ridzi volt román ifjúsági és sportminiszter ellen, akit azzal vádolnak, hogy több mint 600 ezer euróval károsította meg miniszteri mandátuma idején az államkasszát.

A média szerdai jelentése szerint a Ridzi elleni per szeptemberben kezdődik, miután az ügyészek megküldték a legfelső bíróságnak a vádiratot. A román kormány fő erejét képező Demokrata Liberális Párt (PD-L) parlamenti képviselőjét 2009 elején nevezték ki ifjúsági és sportminiszternek, de csak alig több mint fél évig töltötte be a funkciót, mivel a Gazeta Sporturilor című lap megírta, hogy el nem végzett szolgáltatásokért fizetett három cégnek. A botrány következtében 2009 júliusában a miniszter lemondott.

A vádirat szerint a Ridzi által vezetett minisztérium két évvel ezelőtt országos ifjúsági napokat szervezett. Az ügyészek szerint a minisztérium valójában csak két koncertet finanszírozott, egyet Bukarestben és egyet a Fekete-tenger parti Costinesti üdülőtelepen. A közbeszerzési pályázatban szereplő többi települést csak azért tüntették fel, hogy azt a látszatot keltsék, országos rendezvényről van szó, és megindokolhassák a szerződésekben szereplő jelentős összeget.

A minisztériumot összesen 650 ezer euró kár érte - állítják az ügyészek, akik a volt tárcavezetőn kívül a minisztérium több alkalmazottja ellen is vádat emeltek. Ridzit okirat-hamisítással is vádolják, az ügyészek szerint a volt miniszter megpróbálta eltüntetni a szaktárca informatikai rendszeréből a fontos bizonyítéknak számító információkat. Ridzi ártatlannak vallja magát.
Romániában az elmúlt években több volt kormánytag ellen is vádat emelt az ügyészség, többek között Adrian Nastase volt román miniszterelnök ellen is, de a bírósági tárgyalások lassan haladnak. Emiatt Romániát többször is elmarasztalta a román igazságszolgáltatás reformját figyelemmel kísérő Európai Unió.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: