2008-07-04 16:56:28• hírek • Czinzel László

Igazat adtak Becalinak

 Megúszta a milliárdos: a stadionokból nem tiltják ki, a Steaua visszakapta a levont pontokat..

A Román Labdarúgó Szövetség (FRF) Legfelsőbb Bírói Szerve eltörölte a Fegyelmi Bizottság és a Fellebbviteli Bizottság korábbi ítéletét.


Ennek következtében eltörölték Becali stadioneltiltását, valamint visszaadták a Steauának a korábban levont pontokat. Továbbá eltörölték a két játékos, fővárosi Petre Marin és a kolozsvári Gigel Coman fél éves eltiltását. A kolozsvári Universitaea csapatának szintén visszaadták a levont pontokat, így csak két pontos hátrányból kezdhetik a második osztályban a szezont (mivel ennyi egység hiányzott a kötelező 25 pontból az első osztályban).
 
Az FRF hiába kérte az ügyben szintén nyomozó Nemzeti Korrupcióellenes Ügynökség (DNA) segítségét, az nem volt hajlandó együttműködni, így az egyedüli írásos dokumentum, amit figyelembe vehettek a tárgyaláskor, az egy adásvételi szerződés volt, ami azt igazolta, hogy Becali földet vett Kolozsváron és ezért küldte a Szamos-parti városba a bőröndnyi eurót.
 
Az ítélet nem maradt visszhang nélkül a honi labdarúgásban. A temesváriak elnöke, Marian Iancu szerint például a Labdarúgó Szövetség elnöke, Mircea Sandu az oka az ítélet megváltoztatásának, míg Iuliu Muresan szerint Becali mindenkit semmibe vesz és saját DNA-ja van.
 
szatmar.ro

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: