2014-06-19 10:35:00• hírek • MTI

Vádat emeltek Alexandru Visinescu ellen

Emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények miatt vádat emelt a román legfőbb ügyészség egy volt kommunista börtönparancsnok ellen - közölte szerdán a vádhatóság.

Alexandru Visinescut tavaly júliusban jelentette fel a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER). Visinescu 1956 és 1963 között a hírhedt Ramnicu Sarati börtönt irányította, ahol a politikai foglyokat kegyetlen testi és lelki kínzásnak vetették alá. Visinescu az első volt kommunista börtönparancsnok, akit bíróság elé állítanak Romániában.

A hatóság közleménye által idézett vádirati részletek szerint a volt börtönparancsnok rendszeresen megsértette a politikai foglyok alapvető emberi jogait. Olyan feltételeknek és bánásmódnak voltak alávetve, ami a fizikai megsemmisülésükre irányult. Így például nem biztosították számukra a legszükségesebb gyógyszereket, orvosi kezelést, megtagadták a betegek börtönkórházba szállítását, éheztették a foglyokat és embertelen körülmények között tartották őket.

A vádirat megállapítja, hogy a történelmi dokumentumok és az áldozatok vallomása szerint a Visinescu által vezetett börtönben a minimális túlélési feltételek hosszú távon nem voltak biztosítva, miközben a legtöbb ítélet több mint tíz évi szabadságvesztést rótt ki a politikai foglyokra. "A politikai foglyok halála lassú folyamat nyomán állt be fizikai és pszichikai kínzásuk miatt" - olvasható a dokumentumban.

Az eddig tanulmányozott dokumentumok szerint 138 személyt azonosítottak, akik 1956 és 1963 között a Ramnicu Sarati börtönben raboskodtak.

A vádirat megállapítja, hogy a börtönparancsnoknak személyes felelőssége van, hiszen az akkori börtönviszonyokat szabályozó hivatalos rendelkezések csak az előfeltételeit teremtették meg a kiirtást célzó börtönök és munkatáborok felállításának. A politikai foglyok megsemmisítésére irányuló konkrét intézkedéseket a börtönparancsnokokra bízták - olvasható a dokumentumban.

A pert a bukaresti táblabíróság fogja tárgyalni.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: