2016-01-15 08:57:38• hírek • MTI

Vadászni fognak a kölni molesztálókra

Tízezer euró nyomravezetői jutalom jár a Kölnben szilveszterkor nők ellen elkövetett szexuális zaklatások és rablások feltárásában döntő fontosságú információkért - közölte csütörtökön a németországi város ügyészsége. Hasonló bűncselekmények történtek egyebek mellett Hamburgban is, ahol eddig nyolc feltételezett elkövetőt azonosítottak.

A kölni ügyészség közleménye szerint nem minden egyes nyomravezetőnek jár 10 ezer euró, hanem az összeget majd elosztják a döntő fontosságúnak bizonyuló információkkal szolgáló emberek között.
A közlemény szerint eddig 13 feltételezett elkövető ellen indítottak eljárást, közülük öten előzetes letartóztatásban vannak. Nem szexuális bűncselekményekkel, hanem elsősorban tulajdon elleni bűncselekményekkel gyanúsítják őket.

Csütörtökig 652 feljelentést tettek a kölni szilveszteri támadásokkal, rablásokkal kapcsolatban - 331-et szexuális bűncselekmények miatt -, és 739 áldozat jelentkezett. A feljelentések száma azért alacsonyabb, mert vannak esetek, amelyekben több áldozat közösen tett feljelentést.

Szilveszter éjjel egy nagyjából ezerfős csoport gyűlt össze a kölni főpályaudvar előtti téren, majd petárdázni kezdtek. Mikor a rendőrség közbelépett, kisebb csoportok alakultak, amelyek elkezdtek nőket körbevenni, szexuálisan zaklatni és kirabolni. Kettőt megerőszakoltak. Áldozatok és tanúk arab vagy észak-afrikai származású támadókról számoltak be.

Más városokban is történtek hasonló támadások, például Hamburgban, ahol a tartományi bűnügyi hivatal vezetője, Frank-Martin Heise a helyi törvényhozás (Bürgerschaft) belügyi bizottságában csütörtökön tartott meghallgatásán elmondta, hogy azonosítottak nyolc feltételezett elkövetőt. Valamennyien bevándorlócsaládból származó férfiak. Egyelőre senkit nem vettek őrizetbe. Azonosítottak további 18-20 embert is, de hozzájuk még nem tudtak konkrét bűncselekményeket kapcsolni.

A rendőri vezető elmondta, hogy csütörtökig 195 feljelentés érkezett a szilveszteri támadásokkal kapcsolatban, és 306 áldozat jelentkezett. Valamennyien nők. Támadóikat észak-afrikaiként, a mediterrán térségből származó vagy sötét bőrárnyalatú férfiakként írták le.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: