2011-12-14 07:34:34• hírek • Blikk.hu

VV szerelem! Meghódította Dyát Shadi

A villa falai között ugyan folyamatosan kosarat kapott, a ValóVilágon kívül mégiscsak van esélye VV Shadinak Dyánál.

A plázacica és az egykori feltörekvő fiú között kialakulóban van valami. Shadi az első pillanattól teljesen odáig volt Dyáért, érzéseit már a villában sem tagadta.

- Randizunk, és bevallom, már elcsattant az első csók is - mondta mosolyogva Dya. - Shadi elhívott egy randevúra, én pedig örömmel mondtam igent - árulta el, hogyan kezdődött. - A karácsonyi vásárba mentünk forraltborozni, és nagyon jól egymásra találtunk. Én korábban soha nem figyeltem fel az olyan külsejű férfiakra, mint ő, mindig az igazi szépfiúk tetszettek, valami mégis megfogott benne - magyarázta az egykori plázacica, akit, úgy tűnik, teljesen levett a lábáról Shadi, randijuk óta ugyanis minden szabadidejüket együtt töltik.

- Nem tudom, mi lesz ebből, csak az a fontos, hogy most nagyon jól érezzük magunkat. A kezét is nagyon furcsa érzés volt megfogni, az első csók után pedig magam sem tudtam, hányadán állunk, de Dya azt mondta, szeretné felvállalni azt, ami kettőnk között kialakulóban van, én pedig nagyon örültem neki - magyarázta Shadi.

Az újdonsült pár már a VV bokszgálájára is együtt érkezett, de akkor még próbálták titkolni kapcsolatukat.

A cikk folytatása a Blikk.hu-n olvasható.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: