2018-05-25 05:49:48• hírek • Blikk.hu

VV Fanni elrablója teljesen kiakadt a tárgyaláson

Még három hónapig biztosan a rácsok mögött marad a Novozánszki Fanni eltűnése ügyében gyanúsított B. László, sorsáról csütörtök reggel döntött a bíróság.

A fél éve fogdában ülő dunaújvárosi férfit reggel szállították át a Budai Központi Kerületi Bíróságra, ahol a nyomozási bíró előtt kellett vallomást tennie.
 

B. László egyáltalán nem tűnt idegesnek, nyugtalannak, amíg a tárgyalóterem előtt várakozott. Jogi képviselőjével fesztelenül beszélgetett, sőt, többször nevetett is. Izgalomnak nyoma sem volt az arcán, szinte biztosra vette, hogy még aznap a saját otthonában hajthatja álomra a fejét. Annál nagyobb volt a megdöbbenés az arcán, amikor megtudta: újabb hónapok várnak rá a rácsok mögött. Feldúltan, értetlenkedve lépett ki a teremből, ahol csupán pár percet töltött. Hevesen gesztikulált, s közben többször is a kezében lévő végzést ütögette, miközben azt mondta: „Ez egy vicc! Ez nem lehet igaz”. Ügyvédje próbálta nyugtatni, ám ez nem segített, a férfit csalódottan vezették el a bíróságról. A bíróság azért nem engedte szabadon, hogy ne tudjon elrejtőzni vagy bizonyítékokat eltüntetni.
 

– Próbáltam felkészíteni az ügyfelemet arra, hogy a bíró úgy dönt, még nem engedik ki. Ő nagyon hitt benne, hogy vége ennek az egésznek, azaz hazamehet. Csalódott és elkeseredett, aggódik a családjáért. Dunaújváros kis hely, mindenki ismer mindenkit, ujjal mutogatnak a rokonaira. Ez rettenetesen bántja Lászlót. Már azzal is elégedettek lennénk, ha házi őrizetben lehetne, ezt kérvényeztük is – mondta a Blikknek a férfi ügyvédje.
 

Fanni édesanyja, Kati félt ettől a naptól, rettegett, hogy szabadon engedik B. Lászlót.

– Nagy megkönnyebbülés ez nekem, örülök, hogy bent marad, legyen ott jó sokáig! Fannit semmi sem hozza már vissza, de remélem, hogy ebben az emberben felébred a lelkiismeret, és mindent bevall – mondta az édesanya.
 

A Novozánszki család jogi képviselője, dr. Lichy József elégedett a döntéssel.

– Megnyugvással tölt el, hogy a bíró is úgy látta, a gyanúsítottat bent kell tartani, hiszen valószínűleg sokkal többet tud, mint amennyit eddig elárult – vélekedett dr. Lichy.
 

Annyi bizonyos, hogy három hónap alatt, míg László börtönben lesz, sok minden történhet, hiszen, mint megírtuk, november végéig meghosszabbították a nyomozást.
 

Idővel megtörhet

Nem ritka, hogy a hosszú bezártság megtöri az embert.

– Ez egy készenléti, bizonytalan állapot, amelyet nem tud kontrollálni. Ez a passzív helyzet pszichésen igen megterhelő, fokozódik a feszültség, a szorongás és a depresszió is. Ilyen helyzetben könnyebben megtörik az ember, hiszen a vallomás oldja a feszültséget – mondta Makai Gábor klinikai szakpszichológus.


További bulvárhírekért keresd fel a Blikk.hu oldalát.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: