2011-07-21 08:41:25• hírek • Blikk.hu

VV 5: Őrült szinglik előnyben!

Hamarosan a végéhez érkezik a Való Világ ötödik szériájának castingja.

Ezúttal is több ezer fiatal vállalkozna arra, hogy megmutassa magát a televízió képernyőin, céljuk eléréséhez pedig hihetetlen dolgokra képesek. Vaczula Ádám például azzal hívta fel magára az RTL Klub figyelmét, hogy megpróbálta elhitetni a stábbal, ő a TV2 egyik beépített embere.

– Mielőtt bejöttem a válogatóra, írtam egy e-mailt, amiben felhívtam a stáb figyelmét arra, hogy másnap egy, a konkurens csatornánál dolgozó riporter vesz majd részt a válogatón, mikroporttal az inge alatt. Amikor bementem tudatosan gyanúsan viselkedtem, és azonnal ki is vettek a sorból, majd elbeszélgetett velem Rubin Kristóf, a műsor producere, akivel sikerült tisztáznom, csak azért csináltam mindezt, hogy felhívjam magamra a figyelmet – mondta a Blikknek Ádám.

– Kétgyerekes családapa vagyok, és csupán szeretném a nézőknek megmutatni, hogy ennyi idősen is lehet szórakoztatni. Vicces vagyok, ez abból is eredhet, hogy Móra Ferenc volt az ükapám – tette hozzá Ádám.

Ádámmal ellentétben Ludvig Lucian (20) nem a mókamester, hanem a rossz fiú szerepére pályázik. Azt mondja, nélküle nézhetetlen lenne a Való Világ.

– Én már a VV első szériájánál megfogadtam, hogy egyszer részt veszek a műsorban. Egyszerűen erre születtem, és ugyan még csak húsz éves vagyok, de tapasztaltam már annyit az életben, hogy szerintem elég jól tudom majd hasznosítani – mondta a Blikknek Lucian.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: