2018-08-27 06:44:50• hírek • Szatmár.ro

VSK-s cselgáncsozó-csemeték Ausztriában

Augusztus 20-25 között festői környezetben, az ausztriai Mondsee-ban edzőtáborozott a Szatmárnémeti VSK négy kis dzsúdósa: Haosi Anna, Dragos Pascu, Jeromos Álmos valamint Reinegger András.

A kiútazásra a csíkszeredai Ábrahám Előd sportszervező szakember közvetítésével került sor. A Gergely Attila tanár-edző vezetésével kiutazó kis különítmény bolgár, magyarországi, olasz, német, román és ausztriai kis tárasaikkal a Mondsee-i Sportiskola területén napi két dzsudóedzésen vettek részt az ide érkezett szakemberek vezetésével.


A technikai és fizikai foglalkozások mellett a szervezők igen színes rekreációs lehetőséget biztosítottak a táborlakók számára, úgymint falmászást, sétahajózást a Mondsee-i tavon, valamint a nyári hőség ellen a helyi strandon a helyi tűzoltóság vízágyúi általi hűsölést. A hetet verseny zárta, amelyen a táborozók mellett német és moldáv versenyzők is indultak.


Valamennyi szatmári induló érmes helyezést ért el. Haosi Anna és Dragos Pascu második lett az U-9 korcsoportban 27 illetve 30 kg-ban, míg Reinegger András és Jeromos Álmos harmadik lett U-11 ben 34 illetve 30 kg-ban.


Fontos megemlíteni, hogy Reinegger András négy mérkőzéséből csak a jelenlegi német bajnok ellen vesztett hosszabításban, a harmadik helyért vívott küzdelemben pedig az osztrák bajnokkal szemben aratott győzelmet.

 

Valamennyi szatmári kis dzsudoka a versenykiírás miatt a korcsoportjánál egy évvel idősebbek között indult. Gergely Attila edző ezúton mond köszönetet a szülőknek és a támogatóknak a kiutazási és táborozási költéségek biztosításáért.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: