2012-05-09 19:37:09• hírek • Szatmár.ro

VSK: talán még van egy kis remény

A kézilabdacsapat sorsa csütörtökön eldőlhet, ugyanis a tabella állása szerint ha a Ploiesti-nek sikerül hazai pályán egyetlen pontot szereznie, a szatmáriak kiestek az élvonalból - az utolsó fordulótól függetlenül.

A nemzeti liga utolsó előtti fordulójában nagy arányú vereséget szenvedett a kézilabdacsapat. 44-27 lett a vége.

Ezzel a vereséggel a Szatmárnémeti VSK egy fordulóval a bajnokság vége előtt az egyenes kiesést jelentő utolsó előtti helyen tanyázik.

A mérkőzés első perceiben pedig még volt remény akár még a győzelemre is. Istrate fiai jól játszottak, kétszer két góllal is vezettek, ám a 20. percben a bajnoki ezüstérmes Bákó átvette a vezetést, a drukkerek pedig alig ocsúdtak fel, máris három találattal vezettek a vendégek. A folytatásban a szatmáriak ugyan igyekeztek kicsit szorosabbá tenni az összecsapást, de sokat hibáztak - nem csak támadásban, hanem védekezésben is. Az első félidő végén öt góllal vezettek a vendégek és a szünet után sem történt változás. A bákóiak nem kegyelmeztek a szatmáriaknak, végül 17 ponttal nyertek, igaz, a VSK keretéből már a fiatalok is lehetőséget kaptak a játékra.

A 25. forduló: Szatmárnémeti VSK-Bákói Stiinta 27-44 (14-19).
A szatmári gólszerzők:
Mateas 6, Surducan 6, Prskalo 3, Libert 2, Galan 2, Osvat 2, Dinescu 1, Mates 1, Jurj 1, Pop 1, Sas 1. Játszott még: Bejinariu, Tcaciuc.
További eredmények: Konstancai HCM-Temesvári Poli 24-24, Kolozsvári U Transilvania-Székelyudvarhelyi HC 28-29, Targu Jiu-i Pandurii-Calarasi-i Dinamo 24-23. A Steaua-Bukaresti CSM, a Tordai Potaissa-Krassó-Szörényi CS és a Ploiesti-i CSM-Suceavai Bucovina mérkőzéseket csütörtökön rendezik.

Sok hibával játszott a házigazda csapat

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: