2013-12-18 21:07:43• hírek • Szatmar.ro

VSK: röplabdázás, pezsgő és búcsú

Azok után, hogy az előző években a bajnoki címért küzdött, a megtépázott költségvetésű Szatmárnémeti VSK női kosárlabdacsapata idén szerényebb célokat tűzött ki maga elé: a bajnokság legjobb nyolc csapata közé szeretne kerülni. Féltávnál nem is áll rosszul a gárda, hisz a hatodik helyen telel.

A csapat ugyanis már lejátszotta valamennyi idei meccsét, mi több: egy kis röplabdázás és pezsgőzés után a lányok el is búcsúztak egymástól. A téli vakáció azonban nem túl hosszú, január 4-én máris kezdődik a felkészülés a tavasz szezonra. Egy héttel később, 10-én és 11-én már a Román Kupa negyeddöntőjében játszik a VSK, mindkétszer Alexandrián. Majd újabb egy hét múlva folytatódik a bajnokság.

„ Az anyagi helyzetre való tekintettel elfogadtuk, hogy mindkét meccset ott játsszuk. A hazaiak fizetik egy éjszakára a szállást valamint a játékvezetők díját, ami szintén nem kis pénz, olyan 2500 lej körül van", ecsetelte a döntés hátterét Éles Péter, a csapat edzője.

Az az Éles Péter, akit a román kosárlabda szerelmesei mint menedzsert ismertek. Elmondása szerint őt is meglepte, hogy ismét edzőként ülhetett le egy csapat kispadjára - jó 15 év után. „ Néhány hónapja meg sem fordult a fejemben az edzősködés. Nem számítottam a felkérésre, de nem mondhattam nemet, mivel szívügyemnek tekintem a szatmári kosárlabdát", mondja.

De miként értékeli az új szakvezető csapata őszi teljesítményét? „Eredetileg hat győzelem volt betervezve és a nyolcba jutás. Most hét sikernél tartunk és a hatodik helyen állunk, pedig nyolc mérkőzésünk volt idegenben és csak öt itthon. A cél továbbra is a nyolcba kerülés, de szeretnénk megtartani ezt a pozíciót. Ettől feljebb jutni már nem reális cél. Ez a pihenő már nagyon kellett, hiszen a bajnokságot gyakorlatilag hat-hét emberrel játszottuk végig", vonta meg a mérleget a mester.

Éles szerint az őszi szezon két legjobb VSK-teljesítménye a Kolozsvár és a Temesvár elleni győzelem volt. Nem véletlenül! „Úgy volt időzítve, hogy ezen a két mérkőzésen legyen a csapat csúcsformában, és tudatosan úgy is készültünk. Utána a Gyulafehérvár és az Arad ellen úgy sem lett volna esélyünk, tehát erre a két, igen fontos mérkőzésre koncentráltunk. Azt viszont sajnálom, hogy előtte nem sikerült megnyernünk a galaci meccset, de ott már közrejátszott a fáradtság is, hiszen két nappal előtte Târgoviştén játszottunk. A galaci ötpontos vereség azonban nem nagy gond, itthon nyugodtan győzhetünk több mint öt ponttal, és akkor a végelszámolásnál adott esetben az egymás elleni mérleg már nekünk fog kedvezni", engedett betekintést a kulisszák mögé az edző.

Talán fura, de Éles szerint egy másik győztes meccsen produkálta a szezon leggyengébb játékát is csapata: „ a Marosvásárhely elleni volt a leggyengébb meccsünk, pedig azon 20 ponttal nyertünk", jelentette ki.

Természetesen nem csak a csapat, de a játékosok egyéni teljesítményéről is szót ejtett a szakember. „Ha ki kell emelni valakit, akkor az Orosz Andi, aki a legjobb kosárlabdát játszotta. Úgy tűnik, most megtalálta az igazi önmagát, miután a 2-esről átkerült a 3-as posztra" - fejtette ki Éles.

A szezon során sok szó esett arról, hogy a VSK inkább a védekezésére figyelt. Éles erről elmondta, a jelenlegi keret nem teszi lehetővé a nagyon offenzív játékot. Ennek is tudható be, hogy a csapat negatív pontaránnyal zárta az őszt: 844-et dobot és 865-öt kapott.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: