2012-09-13 16:26:10• hírek • Szatmar.ro

Újabb laza edzőmeccs, 44 ponttal nyert a VSK

Újabb magabiztos győzelmet aratott a Szatmárnémeti VSK női kosárlabdacsapata a Román Kupa első fordulójának visszavágóján a Marosvásárhelyi Nova Vita ellen. A szerdai 84-54 után ezúttal 94-50-re győztek a szatmáriak és összesítettben 74 pontos különbséggel jutottak be a következő fordulóba. A találkozót ezúttal is Szamos-parti városban rendezték.

Dan Fleseriu ugyanúgy a Whittington, Orosz, Szlimák, Parau, Freeman összeállításban küldte pályára csapatát, mint egy nappal korábban. Nem változtattak a vendégek sem, ezúttal is öt amerikaival vágtak neki a meccsnek. Nem történt változás a játék menetében sem, az első negyedet simán nyerte 16-8-ra a VSK. A szerdán megszokott mederben csörgedezett a játék a második játékrészben is, mígnem a Marosvásárhely két perccel a vége előtt ki nem egyenlített. Végül 33-28-as hazai előnnyel vonultak pihenőre a csapatok.

Az öltözőben Fleseriu helyre tette a dolgokat játékosai fejében, akik rögtön egy 16-0-ás sorozattal nyitottak. Ezt követően a felszabadultság jellemezte a VSK játékát, a lányok egyik szép akciót vezették a másik után, a vége pedig 94-50-as szatmári győzelem lett.

Román Kupa, 1. forduló, visszavágó:
Szatmárnémeti VSK-Marosvásárhelyi Nova Vita 94:50
(16:8, 17:20, 30:7, 31:5)
A szatmári pontszerzők: Orosz 17, Parau 16, Drye 15, Zullo 11, Kovacsevics 9, Nagy 7, Freeman 6, Szlimák 5, Whittington 3, Giurgiu 2, Szmutku 2, Moldoveanu 2.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: