2013-10-02 18:33:28• hírek • Szatmar.ro

VSK: a kézisek a 3., a kosarasok az első fordulóra készülnek

Miközben a VSK női kosárlabdacsapatának bajnoki felkészülése már a célegyenesbe ért, addig a férfi kézilabdacsapat immár a harmadik fordulóra, egyben az első hazai bajnokira készül a másodosztályú bajnokságban. A fiúk csütörtökön, a lányok pedig kedden lépnek pályára.

Két idegenbeli győzelem után a VSK csütörtök délután 17.00 órai kezdettel a Nagyszebent fogadja az Ady Endre utcai sportteremben. A közép-erdélyiek eddig háromgólos vereséget szenvedtek Craiován, míg odahaza kétgólos győzelmet arattak a nagybányai Extrem ellen.

- Nem tudunk sokat az ellenfélről. Ismerjük eddigi eredményeit, és azt, hogy van egy jó átlövőjük, David, aki korábban megfordult Székelyudvarhelyen is, Nagyváradon pedig a csapat legjobbja volt. Nekünk azonban a saját játékunkat kell mutatnunk. A két győzelemnek köszönhetően jó a csapat hangulata, és bízunk abban, hogy meglesz a harmadik siker is. Utána megnyugtatóbb lesz a tabella tetejéről lefelé tekinteni, mintha az ellenfelek hátát néznénk - jelentette ki a meccs előtt Nicolae Istrate edző.

A mester dolgát kicsit megnehezíti, hogy a régebb óta sérült Ciara mellett Chira és Pogyina játéka és kérdéses. A csütörtöki meccs után mellesleg vasárnap az Academica otthonában lép pályára az együttes Nagybányán.

Szintén szomszédos megyeszékhelyen lép pályára a női kosárcsapat is, a lányok kedden Nagyváradon debütálnak az élvonalbeli bajnokság új idényében. Éles Péter csapata három felkészülési mérkőzést játszott a nyáron, a legutóbbit Budapesten, ahol az MTK ellen 87-77-es vereséget szenvedett. Ezzel együtt a mester elégedett volt tanítványai hozzáállásával, agresszivitásával.

- Elégedett vagyok a lányok hozzáállásával. Azt az agresszív játékot produkálták, amilyet megkövetel a mai modern kosárlabda. Ebben a stílusban partner volt az MTK is, így egy igen élvezetes mérkőzés kerekedett ki az edzőmeccsből. A végén az ötórás utazás fáradalmai is kiütköztek a csapaton, ráadásul az MTK ellenünk már a nyolcadik edzőmeccsét játszotta, tehát sokkal előrébb tartottak. Ők már augusztus 5-én megkezdték a felkészülést, egy hónappal korábban mint mi. A budapesti találkozó megmutatta, hogy jó úton haladunk, a csapatmunka kezd alakulni. Pozitív volt, hogy az öt játékos közel nyolcvan pontot dobott, de gyengébb volt a védekezés. Nem kell elfelejteni viszont, hogy a keretünk elég szűk, ám abból kell gazdálkodnunk, amink van. Mindent összevetve hasznos mérkőzés volt, és az itt tapasztaltakra lehet építkezni - értékelt a nemrég kinevezett szakvezető.

A budapesti találkozón a  szatmáriak pontjait öt kosaras szerezte: Wampler (21), Tarţa-Laza (16), Orosz (16), Jones (16) és Cutaş (8). a hirtelen jött lehűlés miatt a keret nagy része megfázással küszködik - csak hárman egészségesek -, ám ez remélhetőleg nem érezteti majd hatását a keddi szezonnyitón.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: