2015-06-10 16:43:56• hírek • Szatmár.ro

VII. Virágparádé Szatmárnémetiben

Nagyszabású rendezvényre készül június 14-én, vasárnap a Környezetvédelmi Ügynökség.

Egyszer már elhalasztották, most viszont megtartják az idei Virágparádét Szatmárnémetiben. A felvonulók a Kossuth-kertből indulnak délelőtt 10 órakor.

Eredetileg a városnapokon került volna sor az immár hagyományos rendezvényre, az akkori időjárási viszonyok miatt azonban az is felmerült, hogy idén elmarad a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség által szervezett Virágparádé.

A szervezők remélik, hogy ahogyan az előző években, ezúttal is sokat eljönnek majd, hiszen a rendezvény célja a környezetvédelem, a szelektív hulladékgyűjtés valamint a zöldövezetek védelmének kihangsúlyozása.

A felvonulás most is rendkívül látványosnak ígérkezik: virággal feldíszített járművek, újrahasznosított hulladékból készült jelmezekbe öltözött iskolások, mazsorettek, kerékpárosok felvonulását láthatják majd a résztvevők. A gyülekező reggel 10 órakor lesz a Kossuth-kerti Zöld ház előtt, ahol megkoszorúzzák Kiss Gedeon mellszobrát, majd a felvonulók a Hunyadi (Corvinilor) utcán át megérkeznek a Megyei Múzeum előtti térre.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: