2014-06-26 15:47:22• hírek • Szatmár.ro

Szombaton Repülőnapot tartanak Szatmárnémeti repülőterén

A Repülőnap szombaton 12 órakor kezdődik - a város két pontjáról buszok viszik az érdeklődőket a helyszínre.

Hetedszer rendezi meg a Szatmár Megyei Tanács a Szatmárnémeti Repülőnapot, amelynek idén is a megyeközpont repülőtere ad otthont. Az ingyenesen látogatható esemény alkalmából valószínűleg újra meg fog telni a kifutópálya közelében a nézők számára elkülönített rész, hiszen látványos repülőgépes bemutatók is lesznek, de izgalmasnak ígérkezik az ejtőernyősök produkciója és itt lesz a Baltic Bees, azaz Balti Méhek repülős csapat is, akik produkciójukkal már tavaly is elvarázsolták a szatmáriakat.

Ugyan a rendezvényt általában valamivel később szokták megrendezni, a csütörtöki sajtótájékoztatón Adrian Stef, a Szatmár Megyei Tanács elnöke elmagyarázta, miért is hozták előrébb ezt. "Kicsit zsúfolt a program, hiszen a hétvégén ünnepeltük Szatmár Megye Napjait, most szombaton pedig következik a Repülőnap. Ennek oka, hogy szerettük volna megtartani a rendezvény magas színvonalát, ehhez pedig hozzájárul a Balti Méhecskék produkciója. Ők részt vettek a Bukaresti Repülőnapokon a hétvégén és maradtak az országban még egy hetet, hogy a szatmáriakat is meglepjék új produkciójukkal."

A VII. Szatmárnémeti Repülőnapon sokféle repülőgépet csodálhatnak majd meg az érdeklődők - egyebek mellett a Román Légierő MIG 21 Lancer vadászrepülőjét és Puma helikopterét is.

Stef azt is bejelentette, hogy a Repülőnap alkalmából a Transurban több ingyenes járatot is indít a repülőtérre. A 16-17-es lakótelepeket érintő ingyenes autóbusz első járata 10.30-kor fog indulni, a Május 14 és Solidaritatii negyedeket érintő első járat pedig 10 órakor indul majd.

Előbbi autóbuszjárat a 16-os lakótelep - Brandusa utca - Károlyi út - Independentei sugárút - Jubileului utca - Pálfalvai út - Lucian Blaga sugárút - Repülőtér vonalon fog haladni, utóbbi pedig a 14 mai tér - Anton Pann utca - Anghel Saligny utca - George Calinescu utca - Eroilor utca - Ioan Slavici utca - Bratianu sugárút - Libertatii tér - Cuza Voda utca - Decebal híd - Lucian Blaga sugárút - Repülőtér vonalon fog közlekedni.

Sajtótájékoztatót tartottak a Szatmár Megyei Tanácsnál

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: