2014-06-15 14:56:40• hírek • Szatmar.ro

Üzenet Lázáriból Európának: fontos az országok közti együttműködés

Sógor Csaba európai parlamenti képviselő előadásával vette kezdetét a Lázári Nemzetközi Kulturális Napok. A háromnapos rendezvény első napján, pénteken Lázári és Zajta testvértelepülési szerződésének aláírására is sor került.

Június 13-15. között az „Üzenet Európának az országok közötti együttműködés által" európai uniós projekt keretében Lázári községben találkoznak a testvértelepülések: Balkány és Zajta (Magyarország), Slopnice (Lengyelország) és Lázári (Románia, Szatmár megye) képviselői, illetve lakói. A rendezvényen olyan illusztris vendégek is tiszteletüket tették, mint Pataki Csaba szenátor és Kereskényi Gábor parlamenti képviselő.

Az esemény nyitórendezvényeként Sógor Csaba az RMDSZ EP-képviselője az Európai Unió szerepéről és fontosságáról tartott előadást. Elmondta: a nagy uniós világban nekünk az a feladatunk, hogy ne csak az uniós pénzeket hívjuk le, ne csak a szomszéd falut látogassuk meg, hanem lehetőleg mi is mutassunk fel Európának azokból az értékekből, amelyekről úgy gondoljuk, hogy minket erősekké tesznek: kultúra, hagyomány, tánc és vallás. Európa keleti felében még él a közösségi erő, áldozatkészség, éppen ezért fontos, hogy ezeket az üzeneteket eljuttassuk Európának - tette hozzá Sógor.

-Az idei ünnepségek jóval túlmutatnak a község határán, nem csak a községből, de a megyéből és Magyarországról is vannak vendégeink, de a lengyel testvértelepülésünk is képviselteti magát - mondta Roszpapa Csaba alpolgármester. Lengyel István a község vezetője pedig kiemelte: Lázári község jövője szempontjából ezek a találkozások, a kapcsolattartás és a közös érdekvonalak kialakítása javára válhat a településnek.

A többnapos ünnepséget egyben Lázári napjaként tartják számon, melyet három év után újra sikerült megszervezni. A községben a hétvégén néptánc, népzene, kézművesvásár, főzőverseny, képzőművészeti kiállítás, könnyűzenei koncertek és ideiglenes határmegnyitás is lesz. A Szatmárnémetihez közeli településen szombaton Nagypeleske és Zajta, vasárnap pedig Szárazberek és Garbolc között a határt is megnyitják egy-egy napra.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: