2009-05-04 16:43:08• hírek • Szatmár.ro

Útra kelt a magyar eurovíziós csapat

Felkészültek a magyarok az Eurovíziós Dalversenyre és el is indultak Moszkvába, hogy 42 ország között bemutassák produkciójukat. Ádok Zoli és csapata két hónapja szinte minden nap próbált, a végleges koreográfiát, fellépő ruháikat azonban meglepetésnek szánják. A Magyar Televízió  fellépőitől a budapesti Orosz Kulturális Központba köszönt el.

„Energiára, szerencsére és töretlen optimizmusra lesz szükségetek Moszkvában" - mondta Várkonyi Attila, a Magyar Televízió szórakoztató főszerkesztőségének vezetője, amikor az MTV jelképes útravalóit átnyújtotta Ádok Zolinak, három táncosának, Béli Titanillának, Karsai Zitának, Papp Timinek, valamint a két háttérénekesnek, Heincz Gábor Bigának és a karibi születésű Kasai Jnoffinnak, aki egyben a dal angol nyelvű szövegének a szerzője is.

A vendégek legnagyobb meglepetésére a csapat egyedi stílusban, unplugged-koncertszerűen adta elő a magyar versenydalt. A Dance With Me először és valószínűleg utoljára hangzott el ebben a formában, Kasai zongora és Biga akusztikus gitár kíséretével. Bár az előadók itt sem árultak el részleteket koreográfiájukról és ruháikról, annyit elmondtak, Magyarország eddigi leglátványosabb produkcióját készülnek színpadra vinni május 12-én, Moszkvában. A búcsúztató orosz partin fellépettSzulák Andrea is, akit 1993-ban, első magyar indulóként nevezett az MTV az Eurovíziós Dalversenyre. Andi az I will survive című dalt énekelte el kissé izgulós utódjának.

„Az Eurovíziós Dalverseny ma is százmilliókat szögez a képernyő elé. 53 éves múltjával nemcsak a világ legrégebb ótade kétségtelenül a legnagyobb és legnézettebb tévés show-műsora is - idézte fel Gundel Takács Gábor, a dalverseny kommentátora az öreg kontinens fiatal zenerajongóit évről évre lázba hozó viadal hagyományait. Ez A Verseny, amelynek az elmúlt fél évszázadban ezernél is több slágert köszönhet Európa és a világ. Az idén 42 ország közszolgálati televíziója küld versenyzőt, és 47 ország közvetíti a május 16-i döntőt " . A magyarok május 14-én, csütörtökön állnak színpadra először, a két elődöntő közül a másodikban. sugárzott televíziós produkciója,

A Magyar Televízió 1993-ban küldött először versenyzőt a közszolgálati televíziókat tömörítő Európai Műsorszolgáltatók Szövetségének Eurovíziós Dalversenyére. Szulák Andreát követően Bayer Friderika, Charlie, Szigeti Csaba, a VIP együttes, a NOX, Rúzsa Magdi és Csézy képviselte eddig az MTV-t és Magyarországot a százmilliós nézettségű televíziós show-ban.

Az első Eurovíziós Dalversenyt 1956-ban rendezték hét ország részvételével a svájci Luganóban. A versenyt a közszolgálati televíziókat tömörítő EBU (European Broadcasting Union) szervezi. A győztesek közül sokan világsztárokká váltak, köztük a svéd sikercsapat, az Abba, a brit Cliff Richard, Olivia Newton-John, vagy a The Shadows együttes, az izraeli Ofra Haza és Dana International, nem is beszélve napjaink egyik legelismertebb énekesnőjéről, a svájci színekben induló Celine Dionról.

Ádok Zoli és csapata

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: