2007-01-20 14:34:20• hírek • Tamás Jakab

A Magyar Kultúra Hete

 Ismertetjük a Magyar Kultúra Hete rendezvénysorozat programját.

Az Ady Endre Társaság, az Art Caffé, a Liter Art, A Szent Györgyi Albert Társaság, a Szatmárnémeti Németi Református Egyházközség, a Szatmárnémeti Lutheránus Egyházközség és a Szatmárnémeti Szent Miklós Görög  Katolikus Egyházközség szervezésében idén harmadik alkalommal rendezik meg a Magyar Kultúra hetét Szatmárnémetiben.

A rendezvénysorozat programjai:

2007. január 20. szombat – 19 órakor Szentlélek plébánia Merk Mihály terem – XIV. Hajnal akar lenni népdaléneklési verseny megyei döntője

2007. január 21. vasárnap – 18 órakor Németi Református Egyházközség Gyülekezeti terme – Kodály Zoltán emlékest, fellépnek Mohos Nagy Éva magánénekes, Krista Kinga magánénekes, Haja Zsolt magánénekes, Miske László Jászai díjas színművész, a Debreceni Csokonai Színház művészei, közreműködik Nagy Gábor zongoraművész

2007. január 21. vasárnap – 20 órakor Art Caffeé kávéház - Kodály Zoltán emlékest fellépnek Mohos Nagy Éva magánénekes, Krista Kinga magánénekes, Haja Zsolt magánénekes, Miske László Jászai díjas színművész, a Debreceni Csokonai Színház művészei, közreműködik Nagy Gábor zongoraművész

2007. január 22. hétfő – Szent Miklós Görög Katolikus Parókia 18 órakor – Takáts Sándor A régi Magyarország jókedve, felolvasnak Tóth-Pál Miklós, Méhes Kati színművészek, Reneszánsz zene a Nagykárolyi Régizene együttes előadásában

2007. január 23. kedd – 18 órakor – Szent Lélek Plébánia Merk Mihály terem – Madách Imre Az ember tragédiája. A dráma keresztmetszete a Bp.-i Kamaraszínház Közművelődési Pódiumának előadásában felvételről. Előadják: Csák György, Albert Péter, Bácsatyai Gergely, Tóth Inez. A vetítés után a Kölcsey Ferenc Főgimnázium csoportja bemutatja Karinthy Frigyes: Az emberke tragédiája című paródiáját. Fellépnek: Csomós Rita, Dembrovszky Xintia, Horváth Geráld, Kardos Kinga, Zolcsák Zsolt.

2007. január 23. kedd – 19 órakor Art Caffé Kávéház – Reneszánsz zene a Nagykárolyi Régizene együttes előadásában

2007. január 24. szerda – 15 órakor Hám János iskolaközpont díszterme – Madách Imre Az ember tragédiája. A dráma keresztmetszete a Bp.-i Kamaraszínház Közművelődési Pódiumának előadásában felvételről. Előadják: Csák György, Albert Péter, Bácsatyai Gergely, Tóth Inez. A vetítés után a Kölcsey Ferenc Főgimnázium csoportja bemutatja Karinthy Frigyes: Az emberke tragédiája című paródiáját. Játszák: Csomós Rita, Dembrovszky Xintia, Horváth Geráld, Kardos Kinga, Zolcsák Zsolt.

2007. január 25. csütörtök – 18 órakor – Németi Református Egyházközség Gyülekezeti terme – a panyolai Citerazenekar zenél, valamint Méhes Kati színművésznő tréfás népi elbeszéléseket ad elő

 2007. január 26. péntek – Evangélikus Imaház 17 órakor – In memoriam Gellért Sándor, meghívott előadó Gellért Gyula – felolvasó est Ady Endre verseiből

2007. január 27. szombat – 16 órakor Dinu Lipatti Filharmónia a Hajnal akar lenni népdaléneklési vetélkedő elődöntője

2007. január 27. szombat – 21 órakor Szetlélek Plébánia Merk Mihály terem: táncház. Közreműködnek: a nagyváradi Kicsi és barátai, a nyíregyházi és táborfalvi Ifjas táncház zenekar. Táncház vezető Nagy Orbán a Harag György Társulat tagja.

2007. január 28. vasárnap – 10 órakor Dinu Lipatti Filharmónia a Hajnal akar lenni népdaléneklési vetélkedő döntője

2007. január 28. vasárnap – 18 órakor Dinu Lipatti Filharmónia a Hajnal akar lenni népdaléneklési vetélkedő gála műsora a Magyar kultúra hete rendezvénysorozat bezárása.
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: