2019-08-06 13:19:07• hírek • Bede Emőke

Utolsó útjára kísérték Fátyol Rudolf hegedűművészt

Augusztus 6-án délután, az Amaci úti temetőben helyezték el dr. Fátyol Rudolf hamvait, a Dinu Lipatti Filharmónia igazgatóját, ki július 22-én, 62 éves korában hunyt el.

A filharmónia előcsarnokában elhelyezett urna előtt már egy nappal korábban fejet hajtottak szerettei, barátai, kollégái, illetve a városi és megyei elöljárók is. Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere ekképp búcsúzott az elhunyttól: „Városunk lakóinak örökké a szívében marad. Számomra Fátyol Rudolf egy követendő példa, aki a Szatmárnémeti kultúrájáról szóló könyv legszebb lapjait írta. Egész életét a művészetnek, és a Dinu Lipatti Filharmóniának szentelte, és tehetségének köszönhetően Szatmárnémeti igazi és pótolhatatlan szimbólumává vált, valamint örökös díszpolgárává. Több mint három évtizedes igazgatói tevékenysége során számos hazai és nemzetközi elismerést kapott, mi szatmáriak azonban nem csak erre emlékezünk majd, hanem egyedülálló személyiségére, amelynek köszönhetően városunk egyik legkiválóbb polgárává vált.”



A hegedűművész gyászmiséjét kedden, 11 órától a székesegyházban tartották több száz szatmári jelenlétében, hamvait pedig 13 órakor az Amaci úti temetőben helyezték helyezték örök nyugalomra. Nem sokkal később a város polgármestere hivatalos Facebook-oldalán közölte, határozattervezetet fog beterjeszteni a Városi Tanácshoz, amelyben javasolja, hogy a Tűzoltótorony melletti parkot a nemrég elhalálozott művészről nevezzék el, ezzel állítva emléket Szatmárnémeti egyik legmeghatározóbb egyéniségének.


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: