2010-10-05 16:07:04• hírek • Szatmar.ro

Utolsó szakaszban a szamosdobi szemétlerakat

Az Európai Uniós normáknak is megfelelő szeméttelep első cellájának kialakítása már az utolsó stádiumban tart.

Decemberre beüzemelhetik a lerakat első celláját - mondta portálunknak Csehi Árpád Szabolcs, a megyei tanács elnöke. A vezetőtől megtudtuk, szerda reggel a környezetvédelmi miniszterrel tárgyal a folyamatban lévő pályázatokról, így a szeméttelep ügyéről is.

A 22 millió eurós befektetés elkészülte után Szatmár megye összes hulladékát erre a pontra szállítják majd és itt korszerűen dolgozzák azt fel.

Az 5 hektárnyi területen fekvő első cella 90%-ban már elkészült, a szükséges fóliaréteget teljes egészében elhelyezték már rajta, most pedig az 50 000 tonna kavicsot, illetve a gotextil réteget kell felvinni - közölte az elnök.

A hét folyamán átadják az áramhálózatot is, hiszen az oszlopok a rajtuk lévő hozzávetőleg 4,5 km kábellel már állnak, így csak a bekötésüket kell befejezni. A három csarnok vasszerkezete szintén elkészült, a tűzvédelmi víztározót pedig sikerült elkeríteni.

A jelenlegi körülmények között úgy tűnik, decemberben már megnyithatjuk a cellát - mondta Csehi, majd hozzátette, a szennyvíztisztító állomás szintén ebben a hónapban érkezik és hozzávetőleg 5-10 nap alatt sikerül majd azt is berendezni. A csarnokokban elhelyezkedő gépek szintén decemberben érkeznek meg, így semmi akadálya nem lesz annak, hogy az új tároló karácsonyra beinduljon.

A szerdai, Borbély László miniszterrel való találkozó célja, hogy Szatmár megye be legyen biztosítva a munkálatok kifizetéséhez szükséges összeggel.


Mára a teljes fóliaréteget is elhelyezték már
Mára a teljes fóliaréteget is elhelyezték


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: