2011-03-07 13:21:05• hírek • Egyedi Zsolt

Útjavító cégekkel találkoznak

A megyeközpont Polgármesteri Hivatalának szerződésben lévő vállalatok képviselőivel találkoznak a városvezetők.

A tárgyalások a már elkészített, ám időközben tönkrement utak felújításának körülményeiről folynak majd. A Contructii Drumuri Rt. és a Tehnic Asist Rt.-vel március 10-15-e között találkoznak és a 2010-ben aszfaltozott, ám mára már felhámlott réteg önköltségen történő kijavításának feltételeit szögezik le.
Az előírtak szerint három hét alatt kell majd az említett cégeknek helyrehozniuk az elrontott munkákat.

Március 7-13 között, a Polgármesteri Hivatal közbeszerzési versenypályázatot ír ki a Károlyi út teljes felújítási tervének kivitelezésére, a Burgya saroktól az országúthoz való csatlakozásig, valamint a Nagyrét Oldali (Depozitelor) és a Tüzér (Nouă) utcák fejújítására, játszóterek kialakítására, a Cloşca úti park rendezésére és a Burgya-sarki közlekedés átszervezésére.

Szintén ebben a periódusban kell elkészülnie a Zsadányi út felújítási terv dokumentációjának és ezt a Megyei Tanácsnak át kell adni.
A Rákóczi- (Mihai Vitezul ), a Kálvin János tér, valamint a Prahova utca javítását A Vakond Rt. az időjárási viszonyoktól függően március 14-20 között kezdi meg.

A 2011-re beütemezett útfelújítások megkezdése április első felére várható, természetesen ez is az időjárási viszonyoktól függően. A Bányai (Henri Coand) utat április közepén kezdi rehabilitálni a S.C. Samcif Rt..


Újrakezdik a javításokat


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: