2009-09-13 16:53:33• hírek • Szatmár.ro

Útjavítás, közmunkával

Helyiek segítségével folytatódott a mezei utak feljavítása Sárközújlakon.

A város határában található mezei utakra igencsak ráfér a korszerűsítés: mivel a helyi önkormányzatnak nem áll módjában pénzt költeni ilyen célokra, a traktorokkal és utánfutóval rendelkező helybeli gazdák  önkéntes munkával láttak hozzá pénteken a sárközi részen lévő utak felújításának.

Báncsi János alpolgármester tájékoztatta honlapunkat róla: a felhívásra elsőre kilencen jelentek meg, de várhatóan többeket fog még érdekelni az akcióban jövő résztvétel. Az idén nem ez volt az első hasonló kezdeményezés, pár hete a csordajáró utat, valamint az újlaki részen található mezei utakat tették rendbe hasonló módszerrel.

Annak ellenére, hogy évek óta hatályban van a helyi tanács döntése arról, hogy a fogat- és traktortulajdonosok kötelesek részt venni az útfejújításban, jó ideje nem akarnak ebben részt venni a mezőgazdasági  termelők. Úgy tűnik, most mégis rájöttek: ha ők nem végzik el az útkarbantartást, akkor saját dolgukat nehezítik meg a kukoricabetakarítás közeledtével.


Sárközújlakon a mezei utak karbantartásába a helyiek is besegítenek
Sárközújlakon a mezei utak karbantartásába a helyiek is besegítenek


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: