2014-03-26 11:06:16• hírek • Szatmár.ro

Úti ikon Nagypeleskén

Vasárnap délután ismét hívek sokasága töltötte meg a nagypeleskei templomot. Évfordulóra gyűlt össze a falu apraja nagyja, szép számban zarándokok Szatmárról, a környező falvakból, sőt külföldről is. Ifj. Pallai Béla beszámolója.

A nap fontos eseménye az úti ikon megszentelése volt valamint egy időkapszula elhelyezése, amely a Nemzetközi Időkapszula Egyesület adatbázisába is bekerül. Az időkapszula egy olyan tartály, amelyben régi idők tárgyai találhatók, vagy információ régebbi időkből. Egyfajta kommunikáció a jövővel.

Általában valamilyen jeles esemény alkalmával, ünnepség kíséretében helyezik el, hogy aztán a (közeli vagy távoli) jövőben kinyissák. A jeles esemény jelen esetben az ikonszentelés volt, amelyet a Nagyeleskei Istenszülő-ikon két éve történő, gyalogos menetben való hazahozatalának emlékére festettek meg és közel a templomhoz, az országút mentén szentelt fel ifj. Pallai Béla helyi parókus. Az ünnep templomi szertartássasl kezdődött, ahol a parókus szentbeszédében beszélt a „peleskei kincs" rövid történetéről, mondván „Vak az aki nem látja, hogy a Mária kép itthonmaradásának valami oka van. Felújított állapotban templomunk ékessége lett. Mégis mintha árva s egyedül lenne. Ezért gondoltuk úgy, hogy az úti ikonunk, ennek a Mária ikonnak a párja legyen, hasonlóan ahogyan az a régi, 1700-as évekből származó ikonosztázionon volt. Akik a templom előtti úton elhaladnak, ismerjék meg, hogy Szent Mihály a mi védőszentünk, égi pártfogónk."

Az ikon Alkotója Cristina Busuioc, az egyedüli, tempera festményekre szakosodott, okleveles festő restaurátora Szatmár megyének. Tíz év alatt több, mint 1000 ikont és az ország számos műemlék ikonosztázionját állította helyre. A Szatmári Múzeum szakembere azon kevesek egyike, akik Erdélyben fára festett vallási témájú festményeknek adja vissza régi csillogását. 1969. március 14-én, Szatmáron született, házas és jelenleg egy kisfiú boldog édesanyja. 1996-ban idegenvezető a megyei múzeumban. 1997 és 2000 között szakosodott és szerzett restaurátor diplomát. Munkái közül a leghíresebb a XVII. századi Neamț-i kolostor ikonosztázionjának restaurálása. Több magángyűjtőnek is dolgozott már, de grafikával és reklám formatervezéssel is foglalkozik.

Amikor a Nagypeleskei Istenszülő ikont felfedezték, ő volt, aki elsőként elláta azt védőréteggel, hogy megóva az esetleges további romlástól. A zsúfolásig megtelt templomból a hívek körmenetet tartottak és átvonulktak az úti ikonhoz. Ennek megszentelése után, Erdei Dolóczki István romániai parlamenti képviselő és Lengyel István Lázári község polgármester elhelyezték az időkapszulát, melynek tartalma: jelen korabeli napilapok és az egyedüli romániai magyar görögkatolikus újság aktuális száma, pénzérmék, egy XI-es diák személyes levele a jövőnek s az esemény emlékirata. Az okiratot id. Pallai Béla szatmárnémeti címzetes esperes olvasta fel. Majd az emlékezés koszorúit helyezték el az emlékműnél: Pataki Csaba szenátor és Draveczki Károly megyei tanácsos valamint Dr. Vejkey Imre magyarországi országgyűlési képviselő és Kiss András a Magyarországi Fiatalokért Alapítvány operatív igazgatója.

Úti ikont avattak Nagypeleskén

A magyarországi képviselő köszöntő beszédet is intézett az ünnep kapcsán és örömét fejezte ki, hogy bár egy eldugott kis falucskába érkezett mégis tevékeny, élő hittel, összetartozással és odaadással méltóan büszkélkedő közösséget talált. Minden jelenlévő megtapasztalhatta, hogy amióta a felfedezett Peleskei Istenszülő ikon eredeti állapotában csillog érdeklődők, imádkozni vágyók, lelki nyugalmat keresők számos serege keresi fel a települést és annak templomát. Több visszajelzés érkezik, hogy a Peleskei-ikon előtt mondott imák meghallgatásra találtak. Bár az ikont a XIX század végén s a századfordulón kegyképként tisztelték, amíg hivatalossan nem bizonyított, nem lehet csodatévőnek nyilvánítani. A tanúk által igazolt gyógyulások viszont feljegyzésre kerülnek.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: