2016-12-29 12:15:13• hírek • Szatmár.ro

Útépítők akadályozzák a megye fejlődését

Fellebbezések miatt nem indulhat meg egy megyei út felújítása és az utak kátyúzása sem.

Pataki Csaba megyei tanácselnök a decemberi rendes havi ülésen jelentette be, hogy két ügyben is rossz hírt kapott az intézmény. Egyrészt egy cég fellebbezést nyújtott be a Szatmárnémeti-Homoród megyei út felújítására kiírt közbeszerzési eljárás győztese ellen. Másrészt az utolsó pillanatban megóvták a megyei utak karbantartásáról szóló közbeszerzés eredményét is, úgyhogy az a munka sem veheti kezdetét még egy ideig.

"Az útépítő cégek számára nagyon vonzó a Szatmár megyei ajánlat, hiszen egy szerződéssel az egész megyét megkapják. Többször is jeleztem, hogy a hatalmas, száz millió eurós keretösszeg miatt hatalmas lesz az érdeklődés és a harc, de nem hallgattak rám. A megye egykori vezetői sokkal jobban tették volna, ha a megye területét négybe osztják, és mindenik zónára külön közbeszerzést írnak ki, ahogy más megyék esetében is történik" - magyarázta Pataki Csaba.

Pataki jóslata beigazolódott, hiszen nagy harc folyik a szerződés elnyeréséért. A most fellebbező vállalkozás például a törvényszéken és az Óvások Elbírálásának Országos Tanácsánál is panaszt tett.

Így a 2016 januárjában elindított közbeszerzési eljárás végére egyelőre nem sikerült pontot tenni.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: