2010-10-14 16:59:57• hírek • Szatmar.ro

Utcára vonultak a pénzügyesek

Ismét kivonultak a Szatmári Pénzügyi Főigazgatóság épülete elé a hivatal alkalmazottai.

Fizetésük csökkentése, valamint pótlékuk megvonása miatt tartottak spontán sztrájkot csütörtökön 9 óra 30 perces kezdettel a szatmári közalkalmazottak. Filip Darius, a SAMFISC pénzügyi alkalmazottak szakszervezetének szatmárnémeti vezetője portálunknak elmondta, szerdán miután a médiából értesültek, hogy országszerte utcára vonultak a pénzügyesek, ők is csatlakoztak a sztrájkolók sorához.

Miután nem történt előrelépés ügyükben, a csütörtökön is utcára vonultak. Amint a vezető elmondta, nincs vesztenivalójuk, hiszen a jelenlegi helyzetben, miután fizetésüket lecsökkentették 25%-kal, a büntetésekből járó juttatásaikat pedig már két hónapja nem kapták kézbe, fizetésük 400-650 lej között van. Mint hozzátette, ilyen összegből lehetetlen megélni.

A megyei szinten 460 tagot számláló hivatal alkalmazottaiból 420-an tagjai a SAMFISC szakszervezetnek, a mai napon azonban minden alkalmazott kivonult a pénzhivatal épületei elé. Nagykárolyban, Tasnádon, Avasfelsőfaluban és Borválaszúton szintén csatlakoztak a hivatalnokok a tiltakozókhoz, csakúgy, mint a pénzügyőrség alkalmazottai.

Crisan Gheorghe, a Pénzügyőrség Szakszerveztének megyei vezetője szintén felháborítónak tartja fizetésüket, s közölte, amíg nem történik változás, nem hajlandóak dolgozni.  Csütörtökön a pénzügyi hivatal munkatársai tartották magukat ígéretükhöz és nem voltak hajlandóak munkába állni.

Dan Maier, a hivatal igazgatója a Szatmár.ro-nak elmondta, a bevallásaikat leadni kívánókat nem érinti hátrányosan a sztrájk, hiszen 25-éig adhatják le az iratokat, akik azonban mégis ragaszkodnak a korábbi leadáshoz, elküldhetik ezt postai úton is.


Több száz pénzügyi alkalmazott tartott spontán sztrájkot Szatmáron
Több száz pénzügyi alkalmazott tartott spontán sztrájkot Szatmáron


A szakszervezeti vezetők kitartóak, s mint mondták, addig nem hajlandóak munkába állni, amíg a pénzügyminiszter nem változtat elhatározásán.

Úgy tűnik azonban, hogy a pénzügyi hivatal alkalmazottainak bére megoldódott, mivel időközben Seabastian Oprescu, a Köztisztviselők Országos Szakszervezetének (SNFP) vezetője megegyezett Georghe Ialomiteanu pénzügyminiszterrel. Az egyesség értelmében az említett közalkalmazotti szféra képviselői megkapják az augusztusi, illetve szeptemberi pótlékukat, így a közeljövőben nem számíthatunk újabb sztrájkokra.

Felvetődhet azonban az olvasókban a kérdés, ha a pénzügyi szektorban dolgozók fizetésének kérdését néhány órás, napos tüntetés után képesek megoldani vezetőink, a belügyért felelős politikusok bankokkal tárgyalnak alkalmazottaik hitelének csökkentésének ügyében, a tanárok, értelmiségiek, munkások, nyugdíjasok, szociálisan hátrányos helyzetben élők, a szellemi-, illetve testi fogyatékkal élők és sorolhatnánk még a jelenleg éhenhalás veszélyét érző lakosok ügyében mikor történik javulás?

Kik azok, akik hasonló gyorsasággal járnak majd el a bankok kénye-kedve szerint megemelt kamatok csökkentésének ügyében?! Az ország valamennyi bajba jutott egyénén ki segít? A megértést és türelmet kérő miniszterek, mikorra érzik végre úgy, hogy ideje a lakosságnak legalább kenyeret adni, ha már a cirkusz megvolt, még ha nem is abban a formában, amiben a ókori rómaiak értették?!




Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: