2009-04-18 16:59:26• hírek • Parajdi Andrea

Utazáskiállítás Szatmáron

Első alkalommal szervezik meg a Nemzetközi Vakáció és Utazás Kiállítást Szatmárnémetiben. Az eseményre Ukrajnából és Magyarországról is érkeznek Utazási Irodák, Önkormányzatok és üdülőhelyek képviselői városunkba.

Legalább harminc stand biztosítva lesz különböző cégek és hivatalok számára, a Showtime Entertainment Factory, a Skeav Design, a Kereskedelmi Kamara és a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal közreműködésével megrendezendő Holiday&Travel Expo-n.

A kiállítás május 7-én, délelőtt 10 órakor nyílik meg, és három napon keresztül lesz látogatható a Szakszervezetek Művelődési Házában. A megnyitót követően a Kereskedelmi Kamara székhelyén egy szakmai bemutatót szerveznek, ahol magyarországi cégek fognak bemutatkozni a romániai turisztikai társaságoknak.

Az esemény több szempontból is nagy érdeklődésre tehet szert, hiszen lehetőséget teremt arra, hogy az egyes turisztikával foglalkozó cégek megismerkedjenek egymással, és partnerségeket alakítsanak ki. Másrészt pedig az utazni vágyó közönségnek is alkalmat biztosít arra, hogy kedvező áron lefoglalhassa álmai utazását, vagy pedig egyenesen megnyerje azt.

A háromnapos kiállítás során az érdeklődők tombolát vásárolhatnak, amellyekkel nagyszerű nyeremények tulajdonosai lehetnek. Megnyerhető egy egy hetes román tengerparti utazás, egy három napos wellneshétvége, több strandbelépő a nyíregyházi, a debreceni, illetve a hajdúszoboszlói fürdőközpontokba, egy belépő a debreceni virágkarneválra, valamint két belépő Lenny Kravitz debreceni koncertjére. Nem csupán a nyeremények lesznek vonzóak, hiszen a kiállításon résztvevő utazási irodák különböző kedvezményeket is biztosítanak a nyaralni vágyók számára.

Antal Attila, a Showtime Entertainment Factory rendezvényszervező cég elnöke, a Szatmár.ro-nak elmondta: hagyományt szeretnének létrehozni a Holiday&Travel Expo rendezvényből, ahol minél több turisztikai cégek akarnak bemutatni egymásnak.

-Amennyiben a rendezvényt olyan érdeklődés kíséri majd mint amilyenre számítunk, évente akár kétszer, tavasszal és ősszel is meg fogjuk szervezni. Úgy gondoljuk, hogy Szatmárnémeti immár megérett arra, hogy házigazdája legyen egy színvonalas utazás kiállításnak - mondta Antal Attila, főszervező.

A kiállításra még mindig lehet standokat lefoglalni. Az érdekelt turisztikai cégek a holidayandtravelexpo.sm@gmail.com e-mail címen, vagy pedig a 004/0745-219-974-es telefonszámon jelezhetik részvételi szándékukat.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: