2009-05-07 15:32:45• hírek • Parajdi Andrea

Utazás- és autókiállítás az újközpontban

Három napon át tart nyitva az első alkalommal megrendezett Nemzetközi Vakáció és Utazás Kiállítás a Szakszervezetek Művelődési Házában. Az eseménnyel párhuzamosan az újközpont főterén a X. Auto Expo is megnyílt, ahol több mint száz autócsodát tekinthetnek meg a négykerekűk szerelmesei.

Május 7-én, csütörtökön délelőtt hivatalosan is megnyitották Szatmárnémeti első utazáskiállítását, valamint a már hagyománnyal bíró autókiállítást is.

A romániai cégek mellett Ukrajnából és Magyarországról is érkeztek utazási irodák, illetve különböző üdülőhelyek képviselői. Az érdeklődőket 13 stand fogadja, ahol más-más kikapcsolódási lehetőségekkel és a legjobb utazási ajánlatokkal ismerkedhetnek meg. Az egyedülálló esemény alkalmat teremt arra, hogy az egyes turisztikai társaságok kapcsolatokat alakítsanak ki, és a jövőben sikeresen együtt tudjanak működni. Emellett az utazni vágyó közönség is széles látókörre tehet szert, s álmai utazását ebből az alkalomból most kedvező áron is lefoglalhatja.

A megnyitón Antal Attila szervező, a Showtime Entertainment Factory rendezvényszervező cég elnöke elmondta, a Turisztikai Minisztérium képviselete is jelen van az eseményen, amely már egy komoly lépés annak érdekében, hogy Szatmárnémeti is felkerüljön az országos turisztikai naptárra.

A megnyitón Daniela Culic, a Szatmár Megyei Kereskedelmi Kamara vezetője is beszédet tartott, amelyben a helyi látnivalókra, s a turisztikai szempontból vonzerővel bíró helységekre, műemléképületekre hívta fel a vendégek figyelmét. A megnyitót követően a Kereskedelmi Kamara székhelyén egy szakmai bemutatót is megszerveztek, ahol a különböző turisztikai társaságok közvetlenebb formában találkozhattak egymással.

A kíváncsi közönségnek mindenképpen megéri felkeresni a kiállítást, hiszen valódi tradíciókkal ismerkedhetünk meg a helyszínen, s olyan különleges ajánlatokkal is találkozhatunk például, mint amilyet az ukrajnai vadvízi evező túrákat szervező cég kínál.

Az utazáskiállítás ideje alatt 5 lej értékben tombolákat lehet vásárolni, amelyekkel értékes nyereményekhez juthatunk. Többek között gazdára talál majd két tengerparti nyaralás, három wellnesshétvége, több strandbelépő a nyíregyházi, a debreceni, illetve a hajdúszoboszlói fürdőközpontokba, egy belépő a debreceni virágkarneválra és két belépő Lenny Kravitz debreceni koncertjére.

A tizedjére megszervezett Auto Expo minden alkalommal nagy népszerűségnek örvend. A kiállításon a legtöbb márka képviselteti magát, ahol nemcsak megismerkedhetünk, hanem akár kedvezményesen meg is vásárolhatjuk álmaink autóját. A kiállítás utolsó napján a motorok is felbőgnek majd, hiszen május 9-én, 12 órai kezdettel a Román Autóklub, illetve a Szatmári AutóSportKlub megszervezi a Megyei RallySprint bajnokság harmadik szakaszát. Az újközpontba tehát megéri kilátogatni.

A képekre kattintva elérhető a képgaléria

A szatmárnémeti Simbotour Utazási Iroda is részt vesz az utazáskiállításon.

Az Opel Insigniát, a 2009-es év autóját bárki megtekintheti az autókiállításon.

Ukrajnából is érkeztek kiállítók, akik a vadvízi evezést népszerűsítik.

A hajdúszoboszlói Hotel Silver limuzint is hozzott.

A képekre kattintva elérhető a képgaléria

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: