2013-07-12 15:22:21• hírek • Szatmár.ro

Utat avattak Érdengeleg és Kisdengeleg között

Érdengeleg és Kisdengeleg között új aszfalton közlekedhetnek a szatmáriak, most került sor ugyanis a felújított útszakasz ünnepélyes átadására Pataki Csaba szenátor és Riedl Rudolf, megyei tanácsi alelnök jelenlétében.

Papp Tibor, a felújítási pályázatot lebonyolító Érendréd község polgármestere ismertette a projekt történetét, amely révén mintegy 2,2 millió lejes beruházás valósult meg a községben. Mint elmondta, 2008 óta van folyamatban a kormánypénzekből finanszírozott felújítás, de az 577-es Kormányhatározat által irányított pályázati struktúra felszámolása után félő volt, hogy nem sikerül befejezni a projektet.

Megköszönte Pataki Csaba szenátor közbenjárását, amiért újra sikerült megfelelő pénzforrásokat szerezni a projekt befejezéséhez. Pataki köszöntőjében elmondta, hogy valóban nagy eredmény, hogy sikerült megértetni a Román Kormány illetékeseivel, hogy nem lehet befejezetlenül hagyni egy több mint 80 százalékban kész munkálatot, főleg nem egy olyan fontosságút, mint a most felavatott, amely két község mindennapjait teszi könnyebbé.

Ehhez a gondolatmenethez csatlakozott Marchis Ottó, Mezőpetri település polgármestere is, aki elmondta, hogy ez a valamikor használhatatlan, ma pedig rendkívül forgalmas útszakasz új lendületet ad Érendréd és Mezőpetri településeknek a jövőben is.

Pataki Csaba szenátor a most felújított, mintegy 5,4 kilométeres útszakasz átadása után gratulált Papp Tibor polgármesternek az elmúlt években folytatott munkájához, elismerően beszélve a község számtalan befejezett és futó beruházásáról, amelyek megvalósításaihoz mind uniós, mind határon túli, mind kormány- illetve megyei forrásokat is sikerült szereznie.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: