2011-11-17 18:05:34• hírek • M. T. R.

Út, ami híd – két község, egy cél, közös siker

Híd jellege van annak az újralétesülő útnak, amely a magyarországi Ömbölyt Karulypusztán keresztül összeköti Szaniszlóval. Összeköti a két mikrorégiót, s rajtuk keresztül a két országot. Csütörtök kora délután sajtótájékoztató keretében jelentették be, hogy a Szaniszló és Ömböly Közúti Összeköttetésének Újraélesztése elnevezésű, nagyrészt európai uniós alapokból fedezett projekt megvalósulása megkezdődik.

A Magyarország és Románia határon átnyúló együttműködési programja keretében megvalósuló útfejlesztés (tulajdonképpen a majdhogynem járhatatlan úttest aszfaltborítást kap majd) 5 659 419 euró. A projektindító értekezleten mind a két érintett megye közigazgatási notabilitásai igen szép számban jelentek meg. A köszöntés rendjén Gheorghe Călin Mateş szaniszlói polgármester szólt az egybegyűltekhez. Kiemelte, hogy olyan ügyben fogott össze a két határ menti község, amely egyaránt fontos mindkettőnek. Az út újralétesítés gondolatának ügyében még 2003-ban kezdődtek meg az első egyeztetések a két polgármester között. Ennek eredményeként a határt ideiglenesen legelőször 2005-ben nyitották meg, s azóta évente legalább két alkalommal hosszú kilométereket spórolhatnak meg a környékbeliek, ha a határ másik oldalára szeretnének eljutni.

Csehi Árpád Szabolcs, a Szatmár Megyei Tanács elnöke felvázolta, hogy a megyei önkormányzat mennyire fontos célkitűzésének tartja támogatni a két megye közötti határátkelők létesülésének gondolatát.  A megyei elöljáró beszédét mellékelt videófelvételünkön meghallgathatják. Radu Giurca, Szatmár megye kormánybiztosa is arról szólt, hogy az infrastruktúra megléte elengedhetetlen. Kidomborította, ennek biztosítása érdekében járult hozzá társfinanszírozóként a kezdeményezéshez az ország kormánya. Adrian Stef, a Szatmár Megyei Tanács alelnöke elmondta, hogy a gazdasági válság miatt igazán nagyvolumenű beruházásokra nincs lehetősége a megyei önkormányzatnak, ezért az európai uniós pályázatokon való részvételre buzdítja az alá tartozó helyhatóságokat, s ereje függvényében igyekszik segíteni a pályázókat a szükséges önrész megteremtésében.

Út, ami összeköt

Simon Miklós doktor, az Ömböly környéki választókerület országgyűlési képviselője, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei önkormányzat döntéshozó-testületének tagja felelevenítette, hogy 2003-ban még gyalog jöttek Szaniszlóra Ömbölyből. Amint megjegyezte: az is élmény volt, ellenben még nagyobb élmény lesz, amikor aszfaltúton járhatják végig a két település közötti utat. A nyírbátori kistérségi egyesület vezetőjeként is szólt - ebben a minőségében bejelentette, hogy éppen egy órával azelőtt 3 millió forintnyi támogatást ítéltek oda az útlétesítés elképzelésének, az összegből a tulajdonképpeni munkát megelőző régészeti ásatás költségeit lehet majd fedezni.

Forján Zsolt, Csenger város polgármestere, a szabolcs-szatmár-beregi önkormányzat egyik tanácstagja leszögezte, hogy az ottani megyei elöljáróság is kiemelt célként támogatja a határ miatti zsáktelepülések összeköttetésének biztosítását, s ezzel párhuzamosan a környék turizmusának fejlesztését. Mint Csenger város polgármestere elismerését fejezte ki amiatt, hogy a szaniszlói-ömbölyi elöljáróságok közös projektjük megvalósításában már ennyire elöl járnak. Városa és több itteni település között ugyanis hasonló határon átívelő utak létesítését tervezik, ellenben még „csak" az engedélyeztetések, a pályázás fázisában járnak. Trefán Gábor, Ömböly polgármestere a HURO-projektek jeligéjét („Két ország, egy cél, közös siker!") parafrazálta: két község, egy cél, közös siker. Amint kifejtette, hidat építenek a kettéválasztott közösségek közé az útlétesítéssel.

Terdik János, egy ömbölyi vállalkozó is hozzászólt: elmondta egyebek mellett, hogy ő maga Ömbölyön született, viszont akkor a település községközpontja Szaniszló volt. A munkahelyek számának emelkedését, valamint a gazdasági élet élénkülését várja az út révén.

A sajtótájékoztatót követően a Kurulypuszta és Ömböly között lévő, a K30-as határkőnél ideiglenesen megnyílt a határ. Ezen a helyen haladhatnak majd át remélhetőleg egy év múlva az erre utazók.

A projekt adatai

A Szaniszló és Ömböly közúti összeköttetésének újraélesztése című projekt a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretében kapott támogatást, méghozzá annak 1. 1. 1. - Útfejlesztés beavatkozásán belül, a HURO/0802-es kiírásban. 5 659 419 euró összköltségvetésű a projekt. Ebből a romániai fél 4 952 961 euró felett gazdálkodhat (egész pontosan 4 210 016,85 euró vissza nem térítendő támogatás az Európai Uniótól származik, ehhez az ország kormánya 643 884,93 eurós támogatással járult hozzá, míg a Szatmár Megyei Tanács 97 839,22 euróval, Szaniszló község helyi tanácsa pedig 1220 euróval. A magyarországi fél költségvetése 706 458 euró: 600 489,3 euró vissza nem térítendő támogatás az Európai Unió részéről, Magyarország kormányának 100 695,8 eurós a támogatása és Ömböly község 5 272,9 euró értékben járult hozzá. A pályázat futamideje 18 hónap.


 

Út, ami összeköt

Út, ami összeköt


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: