2011-06-08 09:24:51• hírek • MTI

Út a Hold körül, 150 millió dollárért

James Cameron, a Titanic és az Avatar című sikerfilmek amerikai rendezője Hold körüli útra indul egy orosz Szojuz űrhajón, és ezért kész 150 millió dollárt fizetni - jelentették a szerdai orosz lapok.

A Szojuzokat gyártó Enyergija állami korporáció már jó öt éve bejelentette, hogy kész űrturistákat Hold körüli útra vinni. Műszaki problémát ez nem okoz, megvan a Szojuz űrhajó, és megvannak a meghajtást biztosító rakéták, amelyek el tudják juttatni a Szojuzt a Föld egyetlen kísérőjéhez.

Csak éppen jelentkező nem volt eddig: Cameron az első, aki megállapodott az orosz űrturizmus szervezésével foglalkozó amerikai Space Adventures céggel, és az utazás időpontját 2015-re tűzték ki.
Cameron valójában még választhat is két lehetőség közül. Az egyik változatban egyszerűen körülrepülheti a Holdat, s utána visszatérhet a Földre. Ez lényegében az Apollo-10 által 1969-ben megtett útnak felel meg, és egy hétnél valamivel tovább tart.

A másik lehetőség, hogy a Szojuz előbb a Nemzetközi Űrállomásra megy, csak ott kapcsolódik össze a meghajtórakétával és onnan indul a Hold felé. Ez az út mintegy három hetet vesz igénybe.
Az utóbbi megoldáshoz a Szojuzt Föld körüli pályára kell állítani, és egy további Proton-rakétának el kell juttatnia az űrállomásra az út további részéhez szükséges meghajtóegységet.


Holdkörüli útra indulhat James Cameron
Holdkörüli útra indulhat James Cameron


A Komszomolszkaja Pravda című lap szerint az ár - 150 millió dollárt - nem is olyan magas, figyelembe véve az utazás bonyolult voltát, továbbá azt, hogy erre a célra rakétákat, meghajtóegységeket kell legyártani, és egy külön Szojuz is szükséges, mert némileg másnak kell lennie, mint az űrállomásra rendszeresen járó űrhajóknak.
A legutóbbi űrturisták, akik a Nemzetközi Űrállomásra tartó Szojuz "üres" helyeit vették igénybe, 40 millió dollárt fizettek útjukért, de ez a program egyelőre szünetel, amióta megnövelték az űrállomás legénységének létszámát, és nemigen van szabad hely.

A Space Adventures nem zárja ki, hogy két "Hold-turista" is utazhat, például egy orosz űrhajós irányításával, s ebben ez esetben a vállalkozásból profitra tehet szert az Enyergija korporáció, de egyelőre nem tudni, ki lehetne a második.
A lap emlékeztetett rá: a múlt század hatvanas éveiben a Szovjetunió lemaradt az Egyesült Államok mögött a Hold meghódításáért folyó versengésben, és végül nem tudott expedíciót küldeni a Föld kísérőjére. Most, ötven év elteltével a Szojuz lehet a Holdat körülrepülő első, turistákat szállító sétaűrhajó.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: