2010-08-05 01:05:33• hírek • Kocsis Zoltán

Urziceni, Debrecen: Európa-liga

A Zenit és a Basel nagy falatnak bizonyult a román illetve a magyar csapatnak.

Idén is egy román csapat lesz a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörében, mivel az Urziceni vereséget szenvedett Szentpéterváron és így biztosan nem „csatlakozik" a Kolozsvári CFR-hez. Szerdán az is eldőlt, hogy a Debrecen nem lesz az első magyar csapat, amely kétszer is bejut a főtáblára, miután a hazai vereség után Bázelben is két gólos zakót kapott.

Az Urziceni a hazai 0-0 után nem a legjobb előjelekkel érkezett Szentpétervárra, ahol az anyagi gondok miatt megromlott hangulattal és egyetlen bevethető védekező középpályás nélkül nézhetett farkasszemet a csúcsformában lévő Zenittel. Ennek ellenére a román ezüstérmes meglepően bátran kezdte a találkozót, ám az első negyed óra után az oroszok egyre inkább átvették az irányítást. Ilyen körülmények közepette a hazai helyzetek sem maradtak el, de Arlauskis kétszer is bravúrral mentett Sirokov elől. A 33. percben aztán a litván hálóőr sem tehetett semmit, amikor Bisztrov passza ideális helyzetben találta Dannyt, aki nem is hibázott.

A gól után is fölényben játszottak a hazaiak, de Danny és Kerzsakov is célt tévesztett. A románok első komoly helyzetét Neaga jegyezte a 68. percben, de Malafejev védeni tudott, akárcsak nyolc perccel később Dalé lehetőségénél. A két román akció között azonban Fajzuliné volt a főszerep, aki előbb közelről a felső kapufára fejelte a labdát, majd a visszapattanót az üres kapus fölé bólintotta. A végén Arlauskis még bravúrral védte Kerzsakov ollózását valamint Kanunnikov fejesét, így az Urziceni az Európa-ligában folytathatja a nemzetközi szereplését.


A Zenit egy góllal jobbank bizonyult, mint az Urziceni fotó: fc-zenit.ru
A Zenit egy góllal jobbank bizonyult, mint az Urziceni fotó: fc-zenit.ru


Nehezebb helyzetben vágott neki a Bázeli kirándulásnak a Debrecen, miután odahaza 2-0-ás vereséget szenvedett. Az első játékrészben adódtak helyzetek a debreceniek előtt, de a befejezésbe rendre hiba csúszott. A Basel a félidő derekán Atan révén megszerezte a vezetést, ezután nyugodtabban játszott, így egyre kevesebb lehetősége volt a DVSC
futballistáinak.

A szünet után tovább próbálkozott a magyar bajnoki címvédő, Chipperfild találata azonban végképp megtörte a hajdúsági alakulatot, ráadásul néhány perc múlva háromgólosra nőtt a különbség, hisz Shaqiri is betalált. Coulibaly ugyan még szépíteni tudott, a Basel ezzel együtt végig irányítva nyerte meg az összecsapást, s megérdemelten jutott az utolsó selejtezőkörbe.

A tavaly a BL-ben a legjobb 32 között szerepelt DVSC búcsúzni kényszerült a sorozat további küzdelmeitől, de az Európa Liga utolsó selejtezőkörében érdekelt lesz, s ha megnyeri következő párharcát, bejut a második számú kontinentális kupasorozat csoportkörébe.


Budapesten, Bázelben is jobb volt a Basel két góllal  fotó: dvsc.hu
Budapesten, Bázelben is jobb volt a Basel két góllal  fotó: dvsc.hu


Ami a többi találkozót illeti, két komoly meglepetés is született. A horvát Dinamo Zágráb nem tudta odahaza legyőzni a moldvai Sheriff Tiraspolt, mi több, a büntetőrúgások után el is búcsúzhatott a sorozattól. Ennél jóval nagyobb szenzációt okozott a svájci Young Boys, amely a hazai 2-2 után látszólag esélytelenül lépett pályára a Fenerbahce ellen. A berniek azonban nem így gondolták, Ntsama góljával pedig nyerni tudtak Isztambulban, míg a török sztárcsapat az Európa-ligában vigasztalódhat.
A BL és az EL következő fordulójának párosítását pénteken sorsolják ki Nyonban.

Eredmények (összesített):
Zenit
- Urziceni 1-0 (1-0)
gól: Danny (33.)

Basel - Debrecen 3-1 (5-1)
gólok:
Atan (26.), Chipperfild (59.), Shaqiri (64.), illetve Coulibaly (74.)

Salzburg (osztrák) - Omonia Nicosia (ciprusi) 4-1 (5-2)
gólok: Svento (21.), Schiemer (37., 40.), Boghossian (58.), illetve Rengifo (90.)
(a vendégeknél Leandro végigi a pályán volt)

Zsolna (szlovák) - Litex Lovecs (bolgár) 3-1 (4-2)
gólok: Rilke (52.), Oravec (70.), Ceesay (84.), illetve Sandrinho (50.)

Gent (belga) - Dinamo Kijev (ukrán) 1-3 (1-6)
gólok: Coulibaly (85.), illetve Garmas (32.), Milevszkij (55.). Gusev (90.)

Lech Poznań (lengyel) - Sparta Prága 0-1 (0-2)
gól: Kladrubsky (50, 11-es)

Anderlecht (belga) - The New Saints (walesi) 3-0 (6-1)
gólok: de Sutter (17.), Lukaku (69., 74.)
(a hazaiaknál Juhász Roland csapatkapitányként végig a pályán volt)

Hapoel Tel-Aviv (izraeli) - Aktobe (kazah) 3-1 (3-2)
gólok: Zahavi (16.), Sahar (31.), Ba (35, öngól), illetve Tlesev (90.)

Köbenhavn (dán) - BATE Boriszov (fehérorosz) 3-2 (3-2)
gólok:Santin (2.), Kvist (27.), N'Doye (60.), illetve Koncevoj (31.), Nekajcsik (44.)

Dinamo Zágráb - Sheriff Tiraspol (moldvai) 1-1 (2-2, büntetőkkel 5-6)
gólok:
Sammir (55., 11-es), illetve Volkov (16.)

Fenerbahce (török) - Young Boys Bern (svájci) 0-1 (2-3)
gól: Ntsama (40.)

Rosenborg (norvég) - AIK Solna (svéd) 3-0 (4-0)
gólok: Prica (55.), Demidov (64.), Lustig (76.)

HJS Helsinki - Partizan Belgrád 1-2 (1-5)
gólok: Medo (39.), illetve Cleo (9., 90.)

PAOK Szaloniki (görög) - Ajax 3-3 (4-4, idegenben lőtt gólokkal)
gólok: Vieirinha (17.), Szalpingidisz (57.), Ivics (90.), illetve Suarez (48.), de Jong (50.), Lindgren (55.)

Celtic Glasgow - Braga (portugál) 2-1 (2-4)
gólok: Hooper (52.), Juarez (79.), illetve Cesar (20.)

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
# koronavírus # vírusstatisztika # baleset # helyhatósági2020 # körgyűrű
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: