2013-09-29 17:24:22• hírek • Szatmár.ro

Ünnepi szentmise a Székesegyházban

Krisztus a mi keresztjeink mellett is ott van, elkísér az örök haza felé vezető úton - mondta Schönberger Jenő püspök az Idősek Világnapja alkalmából tartott szentmisén.

Az Idősek Világnapja megünneplésére gyűltek össze a hívek szeptember 28-án, szombaton, délelőtt tizenegy órától, a szatmárnémeti Székesegyházban. A hagyománynak számító eseményre az egyházmegye közeli és távolabbi településeiről is érkeztek idősek hozzátartozóikkal, de idősgondozók, ápolók is, hogy közösen adjanak hálát az időért, amit megéltek, illetve még együtt tölthetnek.

Nm. és Ft. Schönberger Jenő püspök az áldozatbemutatás elején az évek iránti háláról beszélt: „Az Idősek Világnapját elővételezzük két-három nappal, hiszen október elsején emlékezik a világ a hatvan éven felüliekről. Ez a korosztály az, amely legtöbbet imádkozik, ezért megérdemli, hogy a mai alkalommal is szentmisével ünnepeljünk. A Jóistennek kell megköszönnünk azokat az éveket, amelyekkel megajándékoz minket, ugyanakkor pedig Krisztus keresztáldozata minden szentmise. Ő a mi keresztjeink mellett is ott van, minden kereszthordozásunkban a segítségünkre van, elkísér az örök haza felé vezető úton."

Szentbeszédében a Püspök atya a megöregedésben való megelégedésre, az Isteni akaratban való megnyugvásra intette híveit: „Jó helyen vagyunk Isten kezében. Ő mindannyiunkat őriz, életünk minden napján. De, ahogy közeledünk a hatvanhoz, valahogy úgy leszünk vele, mint az évszakokkal. Az életünk a gyermekkorral kezdődik, s arra még emlékszünk, az jó hosszúnak tűnik. Aztán jön az öregkor, és mintha a közepe kimaradna. Amikor az ember az öregkort eléri, akkor veszi észre, olyan hamar elszaladt minden, igazából még csak nem is volt ideje jól odafigyelni arra, hogyan is teltek el az évek. Mintha hiányozna ez a középső időszak. Miért? Talán, mert akkor sok mindennel voltunk elfoglalva, és a legkevesebbet tudtunk magunkkal törődni. Azoknak, akik még nem érték meg az időskort, azt mondja az Úr Jézus, bizony, eljön majd a te életedben is az az idő, amikor mások kezére adnak. Gyermekeidre, orvosokra, ápolókra szorulsz majd. Ez egy természetes folyamat, amely minden ember életében általában bekövetkezik. Viszont nagyon jó tudni, hogy akkor is Isten kezében vagyunk. Boldogok lehetünk, és legyünk hálásak minden kegyelméért. (...) A keresztény ember, amikor már érzi fizikális teljesítőképessége csökkenését, akkor nyugodtan megengedheti magának, hogy elengedi a munka terhét, gyakrabban néz befelé, elmerül gondolataiban, Istenben, és Vele többet beszélget. Készüljünk arra a jövőre, ami a megígért örök élet!"

A szentmise végén Schönberger Jenő püspök megköszönte a Kórházpasztorációs Irodának a világnap ünneplése megszervezését, a templomból kiérkezve, az udvaron pedig szeretetvendégségre hívott mindenkit.

Idősek Világnapja 2013

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: