2017-11-27 16:05:18• hírek • Oszkó Viktória

Ünnepi programokkal készül a Református Gimnázium

December 6-án, szerdán a Mikulás látogatása mellett az osztályokon belüli ajándékozás szerez majd igazi meglepetéseket a diákoknak.

“Nem a csomagok értéke miatt lesz nagy az öröm az osztályokban, sokkal inkább attól a lelki töltettől, amit az ajándékozás öröme, a meghittség ad” – mondta Póti Eduárd igazgató. Az ötlet a diáktanácstól származik, a tanári kar pedig most is ott áll minden kreatív gondolat mögött, hogy azokat meg is lehessen valósítani.
 

Ugyanezen a napon a Refi tanári kara összefog majd, hogy ünnepi díszbe öltöztesse az iskola udvarát. Az igazgató úr elmondása szerint nem csak munkakapcsolati szinten van igény a tanároknak szervezett programokra, és az ilyen alkalmak kiválóak arra, hogy jobban összekovácsolódjon és kikapcsolódjon a csapat.
 

Az iskolaudvart azért is díszítik fel, mert december 19-én adventi vásárt tartanak. Minden osztály külön standnál fogja kínálni a saját, házi készítésű portékáit, amelyek közül valamennyit meg is lehet majd vásárolni. Ide nem csak a diákokat, hanem azok családtagjait is várják majd, igazi karácsonyi forgatagot teremtve ezzel.
 

A karácsonyi vásárból befolyt összeget annak a kisfiúnak ajánlja fel a Református Gimnázium, aki komoly betegséggel küzd. Ungvári István Krisztián akut myeloid leukémában szenved, amelyből lassú, nehéz út vezet a felépülésig, így minden segítő gondolat, adomány hozzájárul ahhoz, hogy a kisfiú felépülését megkönnyítsék.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: