2011-12-23 10:08:04• hírek • Kocsis Zoltán

Ünnepi műsorral köszöntötte a Karácsonyt a Hám János

Csütörtök este a Hám János Romai Katolikus Iskolaközpont diákjainak énekével telt meg a Székesegyház: három osztály tanulói verses-énekes előadással várták a Karácsonyt, bemutatva egyszersmind legfontosabb keresztény ünnepünk történetét.

A délutáni szentmise után csütörtök este 19 órai kezdettel a Hám János egy hetedikes valamint két tizenegyedikes osztálya vette át a főszerepet a Székesegyházban. A Karácsony Mindenkor elnevezésű verses-énekes előadásra a három osztályfőnök, Gózner Enikő, Frigy Szabolcs és Anderko Judit készítette fel a diákokat.

A templom csordultig megtelt, a padokban alig lehetett üres helyeket találni. A sorokban helyet foglalt többek között Nm. ft Schönberger Jenő püspök, Szász Piroska főtanfelügyelő-helyettes és Nits János városi tanácsos is.

Az előadás tematikájában végigvezette a hallgatókat Karácsony történelmén, bemutatva annak bibliai hátterét, az ünnep kialakulását Nyugat-Európában. Megtudhattuk többek között, hogy miként ünnepelnénk a karácsonyt, ha Jézus nem Betlehemben, hanem a Hortobágyon született volna.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: