2010-03-15 18:41:21• hírek • Póti Orsolya

Ünnepi megemlékezés és koszorúzás

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére emlékünnepséget szervezett a Szatmárnémeti RMDSZ, a Szent István Kör és a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés.

A Nemzeti Ünnep alkalmából március 15-én, hétfőn 17 órától ünnepi megemlékezés és koszorúzás volt Szatmárnémetiben az István-téri Petőfi szobornál.

A megemlékezésre szép számban összegyűlt ünneplők először a Székesegyház kórusa és a tasnádi Maestoso kórus előadásában hallgatta meg a Szózatot, ezt követően pedig Nm. Ft. Schönberger Jenő római katolikus megyéspüspök és Nt. Sipos Miklós református esperes mondott imát.

Az ünnepi ima után Emil Boc, kormányfő üzenetét és kívánságait olvasta fel Pataki Csaba alprefektus. Ezt követően Petőfi Sándor, Márciusi ifjak című versét hallgathatták meg Rózsa Molnár Henrietta, a Művészeti Líceum diákja szavalatában. A szavalat után a Maestoso kórus fiatal tagjai énekeltek ünnepi dalokat.

Ez alkalomból Gáti István kormányfőtitkár-helyettes is ünnepi beszédet mondott. Elmondta, hogy a múlt emlékéből, valamint Petőfi és kortársai szellemiségéből erőt kell merítenünk. Az új kor kihívásokat ad, sok teendő vár megvalósításra, célok, eredmények elérésére, de mindezt csak közös erővel tudjuk megvalósítani.

Az ünnepi beszéd után Rózsa Molnár Friderika szavalata következett; a kislány Petőfi Sándor, Föltámadott a tenger című versét adta elő, a rendezvény pedig a Himnusz közös éneklésével és a Petőfi szobor megkoszorúzásával ért véget.


Ökumenikus ima Petőfi szobránál
Ökumenikus ima Petőfi szobránál


A rendezvényt többek között a Maestoso kórus tette hangulatosabbá
A rendezvényt többek között a Maestoso kórus tette hangulatosabbá


Sokan gyűltek össze az István-téri parkban
Sokan gyűltek össze az István-téri parkban


A Szatmár.ro szerkesztőségének a nevében Barta Zoltán és Czinzel László helyezett el koszorút
A Szatmár.ro szerkesztőségének képviselői is lerótták tiszteletüket Petőfi szobránál


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: