2019-04-10 08:21:57• hírek • Közlemény

Ünnepi istentisztelettel zárult a presbiterképzés Koltón

Ünnepi záró alkalommal adtak hálát a presbiteri továbbképzésért szomszéd egyházmegyénkben, Koltón. – tudtuk meg Tarr Csaba Szatmár-láncosi presbitertől. Az ő beszámolóját olvashatják:

"Mert akik jól szolgálnak, szép tisztességet szereznek maguknak, és sok bizodalmat a Jézus Krisztusban való hitben”. (1 Tim.13)

Ünnepi  istentisztelettel  zárult a Nagybányai Egyházmegye Presbiteri Szövetsége által szervezett presbiteri és diakóniai munkatárs képzés a Koltói Református Egyházközség templomában április 7-én. Isten igéjét a Sárospataki Református Teológiai Akadémia akadémiai lelkipásztora, Nt. Pásztor Gyula hirdette János evangéliumának 21.1-14 valamint 1.14 versei alapján. "Ünnepi alkalom a mai istentisztelet, hiszen egy hosszú folyamat lezárását jelenti, de ugyanakkor, mint minden istentiszteleti alkalom, továbbindulásra késztet. Mi presbiterek, akik részt vettünk a képzésen, Jézus tanítványaihoz hasonlóan elérkeztünk ahhoz a pillanathoz, amikor a tanultakat alkalmaznunk kell, akkor is, amikor nincsenek mellettünk az oktatók. Jézus, a felolvasott igében, tanítványaihoz megy, megszólítja őket, parancsot és útmutatást ad nekik, engedelmességre inti őket, felkészíti a cselekedetek  folytatására. Jézus szavaival int bennünket, jelenléte a tanítványok körében nem a csodák, az ünneplés pillanatait jelentik, hanem szavai az Ő végtelen szeretetéről tanúskodnak. A mostani igehirdetésnek  is  célja a presbiterek, lelkészek találkozása, akik átérzik Jézus kimondhatatlan szeretetét. Az Ő jelenléte  továbbindulásra készít fel bennünket, a  sok beszédes emlék idő elteltével gyöngyszemekké alakul, ezek elkísérnek gyülekezeteinkbe és ott gyümölcsöztethetjük a képzésen szerzett ismereteket."

Dr. Füsti–Molnár Szilveszter rektor a Sárospataki Református Teológiai Akadémia jelmondatával köszöntötte az egybegyűlteket: "Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget!”  (Jel. 15,7)  Isten hatalmának erősségéről beszél, aki egyedüli úr ezen a földön, akinek szavát lehet meg nem hallani, de tetteit nem lehet meg nem történné tenni. Ő az, aki hirdeti a győzelmet mindenkor a halál felett. A képzésen résztvevő előadók  büszkék arra, hogy a református kollégium falain túl is képesek gyümölcsöztetni a tudást, sőt határokon túl is folytatják küldetésüket, és mindezért csak egyedül Istennek jár dicséret és dicsőség."

Köszönetet mondott a Nagybányai Egyházmegye esperesének, a presbiteri szövetség elnökasszonyának, a Koltói egyházközség lelkipásztorának, Tar  Csaba misszió tagnak a meghívásért és a remek szervezésért, a presbitereknek a szép számban való részvételért.

Nt. Pásztor Gyula lelkipásztor felolvasta a képzésen résztvevők neveit, majd átadta a Sárospataki Református Teológiai Akadémia által meghirdetett, Koltón megtartott Presbiteri és Gyülekezeti–munkás Népfőiskolán résztvevőknek a bizonyítványt.

Nt. Ecsedi Árpád helyi lelkipásztor, egyházmegyénk főjegyzője a Zsoltárok könyvének 25.4 versével köszöntötte a jelenlevőket és sikertörténetnek nevezte a képzést, hiszen a részvétel bizonyítja a presbiterek érdeklődését, tudásvágyát. További teendő pedig az, hogy mindenki a hallottakat, a tanultakat saját gyülekezetében gyümölcsöztesse. Köszönetet mondott a sárospataki professzoroknak, lelkipásztornak, missziói előadónak az elhangzott előadásokért.

Lakatos Nella, az egyházmegye presbiteri szövetségének elnöke köszöntő beszédében az egyház legszebb tisztségéről, a presbiteri tisztségről szólt. A tisztséggel járó feladatokat milyen módon végezzük, az attól függ,  hogy milyen presbitereink vannak, hiszen olyan egyházunk lesz amilyen presbitereket nevelünk - hangsúlyozta. Ezért tartotta fontosnak a képzés megszervezését, megtartását egyházmegyei szinten, mert így alkalom adódott ismeretek szerzésére a bibliai-hitvallás - egyházismeret - egyházi munka - gyülekezetépítés terén, ami segíti a  feladatok ellátásában a presbitereket.

Megköszönte az esperes és a lelkipásztorok pozitív hozzáállását, az előadók fáradhatatlan szolgálatát, a zenei előadó szolgálatát,  Tar Csaba és a helyi lelkipásztor segítségét, a Magyar Református Presbiteri Szövetség, az egyházmegye esperesi hivatalának és egyházmegyénk presbitereinek anyagi támogatását.

Mindezért Istennek tartozunk hálával, Őt illeti a  dicséret és a dicsőség. SOLI DEO GLORIA!"

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: