2009-08-19 18:18:28• hírek • Ferenczi Noémi

Ünnepi előadás a Németiben

Dr. Németh Péter régész ünnepi előadásával vette kezdetét a nemzeti ünnepünk alkalmából szervezett kétnapos programsorozat.

Szerdán délután immár tizenhetedik alkalommal került sor a Szent István Kör hagyományos ünnepi előadására. Ez alkalommal Németh Péter régész, a nyíregyházi Jósa András Múzeum nyugalmazott főigazgatója kalauzolta el a népes hallgatóságot történelem útvesztőiben. Németh Péter egy érdekes és nagyívű előadás keretében a keresztyén egyház kiépülésének, Erdély betelepítésének történelmi tényeit vázolta közel kétórás előadásában. Az előadás végén a hallgatóság kérdéseire is válaszolt, így bontakozott jó néhány jövőbeli szatmárnémeti előadásának témája.

Az előadást követően Szőcs Péter, a Szent István Kör elnöke megköszönte az előadónak az érdekes előadást, majd emlékeztetőül elmondta az augusztus huszadikai ünnepség menetét. A csütörtöki szentmisén Nm. és Ft. Schönberger Jenő megyés püspök celebrál reggel 9 órától a Római Katolikus Székesegyházban, tíz órától pedig Szent István király szobrának megkoszorúzására kerül sor.

Ezt megelőzően Nt. Sipos Miklós református esperes mond ünnepi beszédet. Az idei ünnepségsorozat Szatmári Római Katolikus Püspökség, a Németi Református Egyházközség, valamint a Szatmárnémeti Szent István Kör szervezésében fog lebonyolódni, mely keretében idén az ezeréves Erdélyi Római Katolikus Egyházmegye alapításáról is megemlékeznek.


Az előadás után kérdésekre válaszolt dr. Németh Péter régész
Az előadás után kérdésekre válaszolt dr. Németh Péter régész


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: