2009-11-03 14:56:19• hírek • Ferenczi Noémi

Nyíregyházán jártak

Október 30-án és 31-én került megrendezésre a Határmenti Összművészeti Találkozó Nyíregyházán. A rendezvényen részt vettek a Művészeti Iskola növendékei is.

A Nyíregyházán szerzett tapasztalatokról Mircea Deac, az iskola igazgatója számolt be sajtótájékoztató keretében, mely második részében a pénteken délután megrendezésre kerülő nyílt nap programját ismertette.

A Határmenti Összművészeti Találkozón az iskola 14 balerinája és három táncospárja vett részt. A Gabriela Tanase által felkészített balerinák öt koreográfiát adtak elő, a táncos párok pedig latin-amerikai és standard táncokkal mutatkoztak be a nyíregyházi közönségnek. A táncosokat Ovidiu Ignat készítette fel a fellépésre.

A találkozón, a magyarországi fellépők mellett, Szlovákiából, Ukrajnából, Romániából érkező tánccsoportok mutatták be tudásukat. A fellépések 31-dikén, pénteken zajlottak, majd a találkozó második napján, szombaton műhelymunka és szakmai konzultáció zajlott.

Mircea Deac elmondása szerint, ez a rendezvény jó alakalom volt arra, hogy megalapozzák a többi résztvevő intézménnyel folytatott együttműködés alapjait.

A Művészeti Iskola most újabb nagyszabású rendezvényre készül, mégpedig a pénteken délután 16 órai kezdettel megrendezésre kerülő nyílt napra, mely keretében Musikhaus Attila által biztosított hangszerekkel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, a hangszerbemutató interaktív módon fog zajlani, közben pedig sor kerül az iskola volt növendékének, Anamaria Ardelean népzenei albumának bemutatására. Az este folyamán a budapesti Ekidio zeneszerkesztő szórakoztatja majd a közönséget.


Öt koreográfiát mutattak be az iskola balerinái
Öt koreográfiát mutattak be az iskola balerinái


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: